Nyártól komoly ráncfelvarrás Budapesten

Várhatóan június második hetében megkezdődik a pesti alsó rakpart Margit híd és Parlament közötti szakaszának megújítása, a Blaha Lujza tér rekonstrukciója a tervek szerint júliusban kezdődik.

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke egy szerdai háttérbeszélgetésen elmondta, a rakpart északi szakasza az eredeti tervekhez képest "zöldebb kialakítást kap". A felújításnál 4-5 méteresre szélesítik a járdákat, a kihasználatlan forgalomtechnikai területeket "összehúzzák", 30 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetnek be az úton, valamint 35 fát is ültetnek - közölte. Balogh Samu elmondta, a 1,4 milliárd forintból megvalósuló beruházásnak az év végéig kell befejeződnie. Az érintett szakaszt várhatóan június második hetében zárják le.

A kormány - mint korábban a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára tudatta - a szakasz rekonstrukciójára 787 millió forintot folyósított a fővárosi önkormányzatnak a múlt év végén a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának döntése alapján. A Főpolgármesteri Hivatal szerdai közleményében arról írt, hogy az Idősebb Antall József rakpart június 7-én kezdődő átépítésével egybefüggően sétálhatóvá válik a Duna partja ezen a szakaszon. A lépcsős partfal megmarad, azonban a Garibaldi utcai rámpa támfala beljebb kerül. A világörökségi védett látkép nem sérül, sőt, az új járdának köszönhetően séta közben gyönyörködhetnek majd abban a fővárosiak.

Balogh Samu a Blaha Lujza tér megújításáról szólva közölte, hamarosan befejeződik a közbeszerzési eljárás, és a tervek szerint júliusban indulhat meg a kivitelezés, amely másfél évig tart. Elmondta azt is: Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva módosítja a fővárosi költségvetést, hogy a projekt elindulhasson. Első körben a térfelszínt újítják meg. A téren "ligetes érzést" szeretnének kialakítani, a jelenleginél várhatóan húsz fával lesz több - közölte Balogh Samu, hozzátéve, a teljes beruházás túlmutat a térfelszínen, a további ütemeket később valósítják majd meg.

A Főpolgármesteri Hivatal közleményében tudatta, hogy a téren a gyalogosbarát találkozóhelyek kialakításáért a parkolók helyére árnyas pihenőtereket, zöldfelületeket, valamint vízjátékot alakítanak ki. Ugyancsak megújul a Színházi emlékkő és a tér emblematikus eleme, a 60-as évek óta működő Gomba szökőkút. A felújítás kiemelt feladata, hogy a Blaha Lujza tér akadálymentes csomópont legyen: ehhez többi között új gyalogátkelőhelyek jönnek létre, amelyek a felszínen teljes értékűen átjárhatóvá teszik a forgalmas kereszteződést - írták. A Főpolgármesteri Hivatal közölte: a felújítás 3,47 milliárd forintból valósul meg. A munkához a kormány 1 milliárd forintot biztosít, amely összeget azonban csak 2021 végéig lehet felhasználni, ezért az intenzívebb munkavégzés többletráfordítást jelent majd a kivitelezőnek - írták.

Forrás: MTI


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.