Nyílt napot tart a MOME novemberben

November 3-án egyebek közt rendhagyó campustúrák, tárlatvezetések, szakbemutató beszélgetések és nyitott műhelyek várják a diákokat az egyetem campusán.

Az egész napos programon a résztvevők bepillantást nyerhetnek többek között az animáció, formatervezés, fotográfia, interaction design, divat-és textiltervezés, építőművészet, tárgyalkotás, art and design management szakok világába - áll az egyetem szerdai közleményében.

A tájékoztató szerint a diákok szakokat bemutató előadásokon, MOME-oktatók és hallgatók prezentációin keresztül ismerhetik meg az itt folyó munkát, emellett kötetlen formában is találkozhatnak az egyetemen tanulókkal és dolgozókkal, vagy akár egyéni konzultációkra, portfólió-bemutatásra is lehetősége lesz a felvételire készülőknek.

Mint írták, a résztvevők reggel kilenc órától központi felvételi tájékoztatót hallgathatnak meg, majd a különböző szakokra várják őket. A diákok közelebbről megismerhetik a hallgatói szervezeteket, többek között a Student Hubot is, ahol az egyetemen elérhető ösztöndíj- és sportehetőségekről, rekreációs programokról és a hallgatók számára biztosított mentálhigiénés támogatás különböző formáiról érdeklődhetnek.

Lesz skicc workshop, filmvetítés, Építész Teaház és a látogatók előtt megnyitja kapuit a Mobility Design Lab, valamint az egyetem alumni közösségének tagjai is mesélnek az egyes szakokkal kapcsolatos élményeikről és a MOME-diplomával bejárható karrierutakról - olvasható a közleményben.

Mint írták, a nyílt nap tájékoztatást nyújt mind az alap-, mind az angol és magyar nyelvű mesterképzésekről, a programok pedig a szakok közötti eligazodást segítik.

Akit a tárgyalkotás, a fotográfia vagy a grafika érdekel, az eseményen betekinthet a MOME TechPark műhelyeibe is: az itt található laborok, kiemelkedő felszereltségű stúdiók sokrétű technikai lehetőséget adnak a kísérletezésre és a társmédiumokkal való találkozásra is.

A nyílt nap teljes ideje alatt megtekinthető a Design Curves: Vectors for the future című kiállítás, amely az egyetem friss Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjas hallgatóinak munkáit mutatja be, 14 órától kapcsolódó tárlatvezetéssel.  

A MOME Campus területét vezetett séták keretében is megismerhetik az intézménybe jelentkezni vágyó diákok - áll a közleményben.

Forrás: MTI / MOME


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.