Nyíregyháza a Jászságban is díszvendég

Szeptember 8-10. között tartották a VII. Jász-Expo-t és Fesztivált Jászberényben, amelynek idei díszvendége Nyíregyháza volt.

Az ünnepélyes megnyitón Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza Város Polgármestere díszoklevelet vett át, Dr. Szabó Tamástól Jászberény Város Polgármesterétől.

Már az első napon óriási volt az érdeklődés a nyíregyházi standnál, ahol a TDM munkatársai kiadványokkal és őszi csomagajánlatokkal várták az érdeklődőket, melyek igen kelendőek voltak.

A nyíregyházi látnivalók népszerűsítésében az állatpark oroszlánjelmeze is segített, mely a gyerekek körében aratott sikert, illetve standunknál lehetőség nyílt egy attraktív fotófalnál történő fotózásra is.

Szombaton városunk kulturális oldala is bemutatkozott, fellépett az Igrice Néptáncegyüttes, valamint a világhírnévnek örvendő 4 for Dance is, a tirpák konyha remekeit pedig a Nyírségi Ízkirályok készítették el a helyieknek. 

A játékos kedvű látogatók számára a jászberényi Trió Rádióval együtt nyereményjátékot szerveztünk, a standunkon megtalálható jó válaszok segítségével a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt., a Nyíregyházi Állatpark és a Sóstói Múzeumfalu által felajánlott belépőket nyerhettek a játékos kedvű hallgatók.

A nagy sikerű rendezvény ideje alatt voltak, akik az őszi szünetre is kiválasztották már nyaralásukat, így a közeljövőben az Expón részt vevő vendégek közül sokan látogatnak majd el Nyíregyházára – tájékoztatott Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

 


Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.
Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.