Ősszel a Balatonnál

Egy új kutatás szerint: a magyarok számára a Balatonhoz kapcsoló hívószavak ma is a napozás, a strand, a lángos-hekk-sör hármasa, száz emberből nyolcvannyolc a Balatont a nyári szezonnal azonosítja, de a Balaton nem csak nyáron kínál jobbnál jobb programokat.

Az első 25 kifejezésben, amit a tóhoz társítanak nincs benne a bor, de a kerékpározás is tizenhetedikként jelenik csak meg. Ez pedig azt jelenti, hogy él egy márkakép az emberek fejében, amit meg kell változtatni, hiszen a régióban hat kiváló borvidék van díjnyertes borokkal - mondta Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezetője.

2024. október 2-án elindult a Balaton Bor Bár elnevezésű akció, melynek célja, hogy a turisták ősszel is felfedezzék a régió  borkultúráját, gasztronómiáját. Az akcióhoz eddig közel 40 borász csatlakozott, akik vállalták, hogy kedvezményekkel, esetenként ingyenes, ajándék borokkal várják a turistákat a következő négy hétvégén.

Az ügyvezető szerint nem érdemes azt várni a Balatontól tavasszal, ősszel és télen, mint amit nyáron nyújtani tud.

„Szezonhosszabbítás helyett inkább különálló szezonokról kell beszélni, hiszen ezekben az időszakokban a tó és környéke teljesen más arcát mutatja."

Rengeteg szolgáltató nyitva, számos rendezvényt szerveznek


Fotó: depositphotos

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke hozzátette: az új akció is jól bizonyítja, hogy a Balaton nem zár be augusztus után. Az őszi időszakban is rengeteg szolgáltató van nyitva, és több tucat rendezvényt is szerveznek. Szerinte hosszú évtizedek tapasztalata az, hogy a borturistákat nem zavarja a hűvösebb idő, de jelentős részüket gyakran még  az eső sem riasztja vissza az utazástól. 

Mint mondta, a helyi turisztikai szereplők, szállásadók, vendéglátók körében készült felmérés azt mutatja, jóval több mint ezerötszáz szolgáltató tervezi, hogy az őszi szezonban sem zár be, hanem azt követően, vagy akár egész évben nyitva tart. 


Fotó: depositphotos

Változó borfogyasztói szokások

A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet adatai azt mutatják, hogy Európában a borfogyasztás csökken. A statisztikák szerint 2023-ban az uniós tagállamok a világ borfogyasztásának 48 százalékát képviselték – 107 millió hektolitert fogyasztva. Ez a szám 2022-höz képest „marginális", 1,8 százalékos csökkenést tükrözött.

 


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.