Őszi darules a szegedi Fehér-tónál

Az ősz egyik leglátványosabb természeti eseménye a darvak (Grus grus) ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a szegedi Fehér-tó és környéke, október végétől az első fagyokig tartózkodnak nagy számban a térségben, mielőtt elindulnak telelőterületeikre.

Napi ritmusuk jól követhető: napkeltekor indulnak táplálkozni a szántókra, gyepekre, naplementekor pedig megfigyelhetjük, ahogy a hangosan krúgató csapatok behúznak éjszakázó helyeikre, a halastavakra, ilyenkor figyelhetik meg a darulesek résztvevői, amint darvak százai szállnak el a fejük fölött.

Az első darulest szombaton rendezik Sándorfalván, melyre online, a nemzeti park honlapján jelentkezhetnek az érdeklődők. Ezt követően november 16-án, 23-án és 30-án várják a látogatókat.

- adta hírül az MTI.

A darvak nagy része a tartós hideg időszak beálltakor elhagyja a Kárpát-medencét és Európa déli részén vagy Észak-Afrikában töltik a telet. Az utóbbi években azonban egyre több példa van arra is, hogy nagyobb csoportjaik itt telelnek át, például a Büdös-széken a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben.


Fotó: depositphotos

A 190-200 centiméteres szárnyfesztávú darvak tollának alapszíne palaszürke, a fej és a nyak oldalán lévő fehér sáv pedig élesen elüt fekete arcuktól és fejüktől. A daru rendkívül éber, veszélyt sejtve hosszú nyakát magasra nyújtja. Költőterületén – Eurázsia erdős, sztyeppés tájain - füvet, növényi hajtásokat, rovarokat, néha halakat, kisebb emlősöket és madárfiókákat eszik.

Vonulásakor kultúrnövények termésével és magvakkal táplálkozik, tavasszal és nyáron inkább rovarokat fogyaszt.

Vonuló csapatai V-alakban vagy egyenes vonalban szállnak, ellentétben a szintén kinyújtott nyakkal, de rendezetlen csoportokban röpülő gólyákkal.

Magyarországon a 19. század végén még költött, jelenleg tavaszi és őszi átvonuló; 2015 nyarán azonban – száz év után először - a Marcal, majd 2021-ben a Rába völgyében sikerült megfigyelni egy-egy költőpárt, melyek feltehetően évről évre költenek, és a szakemberek lehetségesnek tartják, hogy a Csanádi pusztákon is költ egy pár.


Háromnapos őszi fesztivált rendez a Néprajzi Múzeum

Háromnapos őszi fesztivált rendez a Néprajzi Múzeum  

Családi foglalkozások, tárlatvezetések, valamint néptáncbemutatók és kézműves programok is várják az érdeklődőket a Néprajzi Múzeum Nagy dobra verjük! elnevezésű őszi fesztiválján október 25. és 27. között Budapesten.
Budapest Design Week: rekord számú látogató az idei rendezvényeken

Budapest Design Week: rekord számú látogató az idei rendezvényeken 

A több mint 100 hazai és régiós kortárs alkotót bemutató tárlat idén látogatói rekordot döntött: 5000 érdeklődőt vonzott a közel 300 designterméket, illetve ipar- és képzőművészeti alkotást felvonultató kiállítás.
Táncra perdült a Szabadság-szobor

Táncra perdült a Szabadság-szobor 

Különleges látványban lehetett része, aki a október 11-én este a Fővám téren járt.
Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

Nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban 

Már nyáron körbejárta az internetet a hír, hogy lejárt Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. között a 2024-ig tartó szerződés, most kiderült: nincs folytatás.
Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba

Ez a rákfajta nem hiányzott a Balatonba 

A vörös mocsárrák (Procambarus clarkii) világszerte az egyik leggyakoribb tízlábú rákfajjá vált a véletlen és direkt telepítések hatására. Most már a Balatonban is megtalálható.
FoxPost lett a Packeta

FoxPost lett a Packeta 

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek.
Hívatlan vendég a Balatonban

Hívatlan vendég a Balatonban 

Kellemetlen szagú ivóvízre panaszkodtak a Balatonszéplaki Vízmű területén élők, és kiderült ennek oka is.
Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló

Belépett a milliomosok klubjába Hajdúszoboszló 

Legalábbis az idei vendéjszakaszámok tekintetében.
Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom

Ajtó a múltból a jelenen át a jövőbe - már látogatható a Varjaskéri templomrom  

Nyolcszáz évnyi szolgálat után helyreállították, ami megmenthető volt belőle - készen áll a következő ezer évre.
Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz

Ennyi volt: bezár a Bálna Terasz 

A legendás vendéglátóhely október 28-án nyit ki utoljára.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.