Partnertalálkozón mutatták be a Destour fejlesztéseit

Nagy érdeklődés övezte a Chrome-Soft Kft. november 25-én megrendezett partnertalálkozóját, melyen az hazai TDM szervezetek kaphattak betekintést a cég folyamatban lévő fejlesztéseibe, valamint megismerhették a vállalat egyéb tevékenységeit is, így a grafikai részleg munkásságát, valamint a stratégiai tanácsadói szolgáltatásokat, kamatoztatva a Chrome közel 20 éves hazai és nemzetközi tapasztalat- és tudásbázisát. A találkozó középpontjában azonban az itthon piacvezető DESTOUR TDM IT rendszer megújítása állt.

A DESTOUR TDM IT-rendszer fejlesztése egészen a 90-es évekig nyúlik vissza, amikor is Dél-Tirolban megindult a fejlesztés. A fejlesztésekbe a Chrome-Soft Kft. a 2000-es évek elején kapcsolódott be, majd 2010-ben Magyarországra került át a rendszer fejlesztési központja, így az teljes mértékben a hazai viszonyokra szabottan került bevezetésre itthon. Ma közel 40 szervezet használja a rendszert Magyarországon, valamint több térség Romániában, Németországban és Dél-Tirolban.

A most bemutatott fejlesztés három fázisban folyik, melyből az első fázis már lezárult: a teljesen megújult tartalomkezelő, az új programkezelő és az aktív turistákat kiszolgáló outdoor rendszer, a webshop modul, valamint a továbbfejlesztett intelligens kártyarendszer már készen állnak a használatra.

A fejlesztések második szakasza 2016 elején zárul. Ennek fókuszában az értékesítés áll – teljesen megújul a foglalási rendszer, várhatóan addigra elérhető lesz a rendszerbe integrált PMS-modul, melynek révén egyszerűsödik és megbízhatóbbá válik a kapacitások nyilvántartása és kezelése, illetve a Channel Manager-modul, mely egyszeri adatfeltöltéssel számtalan értékesítési csatornára képes kijuttatni a TDM-szervezetekhez csatlakozott szolgáltatók kapacitásait. Semsei Sándor, a cég vezetője elmondta, ennek a fejlesztésnek – a nemrégiben született versenyhatósági döntés fényében, mely tényleges versenyt indíthat el az online utazási piacon – a TDM-szervezetek számára igen komoly jelentősége lehet.

2016 nyarára további elemekkel bővül a DESTOUR, így viszonteladói rendszerrel és elszámolóházzal, komplex ügyfélkapcsolati rendszerrel (CRM), teljesen megújuló hírlevélküldővel, valamint statisztikai modullal, mely egyaránt segíti a TDM-szervezeteket a rendszer használatával kapcsolatos részletes statisztikák elemzésében, valamint a TDM pályázatokban kötelezően előírt monitoringrendszer kezelésében.

A bemutatót követően a partnerek néhány élő példán keresztül nyerhettek betekintést a fejlesztésekbe, így a rövidesen induló Északi Part Magazin új portáljába, illetve az azt támogató tartalomkezelő rendszerbe (CMS), valamint a Saale-Unstrut-térség turisztikai portáljába, mely a németországi Sachsen-Anhalt tartomány világörökség-várományos térsége.

Intelligens kártyarendszer

Az intelligens DESTOUR CityPay kártyarendszer kapcsán a partnerek megismerhették annak széleskörű alkalmazhatóságát is. A jelenleg 12 magyarországi térségben, köztük Budapesten is működő kártyarendszer kiszolgálja a megrendelők olyan elképzeléseit is, mint a Budapest Winter Invitation kampány okostelefonra optimalizált extra szolgáltatásainak kezelése és statisztikai értékelése. Ez utóbbi projekt mutatja egyébként a legpontosabban, hogyan képes három cég (jelen esetben a Magyar Turizmus Zrt., az Interticket és a Chrome-Soft) együttes fejlesztéssel integrált megoldást kínálni meglehetősen bonyolult folyamatok kezelésére.

A délelőtti bemutatót követő, kellemes hangulatú ebéd lehetőséget adott a partnereknek, hogy ne csak a szervezőkkel, de egymással is beszélgethessenek.

Ezután a TDM szervezetek mondhatták el a rendszerrel kapcsolatos tapasztalatikat, és tanácsolhattak további módosításokat és fejlesztéseket, valamint kérdéseikkel tovább körvonalazódhatott, hogyan is illeszkedhet az új rendszer a TDM szervezetek jövőképébe és mindennapi munkájába.


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.