Pekingből kapott ajándékot Budapest

Pekingi Ajándék címmel augusztus 19-én színes showműsorral mutatkozott be a Szabadság téren a kínai főváros.

A rendezvény célja az volt, hogy ízelítőt adjon Peking turisztikai kínálatából, és bemutasson néhányat abból a több mint kétezer hivatalosan regisztrált ajándékból, amelyeket a Kínába látogató turista a fővárosban megvásárolhat. Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta: Magyarország és Kína diplomáciai kapcsolata 64 éves múltra tekint vissza. A kulturális együttműködés a zenétől az irodalomon át a modern művészetekig terjed. A kínai–magyar kapcsolatok folyamatos erősödésének egyik záloga, hogy Peking és Budapest 2012 óta testvérvárosi kapcsolatban áll egymással. A két ország cégei között tavaly kétmilliárd dollár értékben születtek együttműködési megállapodások, és a Kína felé irányuló magyar export csak 2016 első nyolc hónapjában 16 százalékkal nőtt.

A kínai kultúra markánsan megjelenik a magyarországi és a budapesti gazdasági, turisztikai, kulturális és művészeti életben egyaránt. Elég, ha csak a közelmúlt eseményeire gondolunk. A 2016. március 3. és 6. között megrendezett Utazás kiállításon, ahol a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ társkiállítóival 500 négyzetméteres Budapest-standon reprezentálta a főváros legfőbb turisztikai attrakcióit, Kína szakmai díszvendég volt. Nagy sikerrel zajlott a Sárkányok Éjszakái elnevezésű kínai fényvarázs a Fővárosi Állat- és Növénykertben április 8. és május 22. között, de megemlíthetnék még a Budapesti Tavaszi Fesztivált is, amelynek kiemelt témáját képezte Kína. A közeli események közül az augusztus 18. és 21. között megrendezett 30. Mesterségek Ünnepét emelte ki Bán Teodóra, ahol Kína szintén díszvendég volt.

A turizmus területén is erőteljes élénkülés mutatkozik. A Budapesten működő, 16 közép-kelet-európai ország közös kínai fellépését koordináló Kína– Közép- és Kelet-Európa turisztikai koordinációs központ két évvel ezelőtti megalakulása óta számos eredménnyel büszkélkedhet, ez év márciusában pedig a Kínai Turisztikai Hivatal is regionális irodát nyitott a magyar fővárosban.

Budapesten tavaly 170 ezer kínai vendégéjszakát regisztráltak, ami 40 százalékos növekedést jelentett a megelőző évhez képest. A magyar főváros az egyik legnépszerűbb célpont a Közép-Kelet Európai térségben: 2016 első hat hónapjában 70%-kal emelkedett a kínai vendégek és vendégéjszakák száma a magyar fővárosban, a szakértők pedig az év további részére szintén jelentős, 60%-os növekedést jósolnak, ami csaknem 225 ezer Magyarországon eltöltött vendégéjszakát jelent.

A jelenlévőket kínai részről Zhao Guangchao, a Pekingi Turizmusfejlesztési Bizottság tagja köszöntötte. Többek között bejelentette, hogy a jelenlegi 72 óráról 144 órára szeretnék bővíteni a pekingi vízummentes tranzitálási lehetőséget több ország, így Magyarország állampolgárai számára is. Emellett a közelmúltban kedvezőbbé váltak a vámfeltételek is.

A látványos bemutatkozást megelőzően Pap Mária, a BFTK turisztikai divízióvezetője fogadta hivatalos keretek között a pekingi delegációt Budapest Főváros Hivatalának dísztermében, ahol kétoldalú turisztikai és kulturális témájú tárgyalásokat folytattak a kínai és magyar felek.


Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.