Pékséget záratott be a Nébih

November elején súlyos hiányosságokat, rágcsáló ürüléket, élő csótányokat találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei egy csepeli pékség ellenőrzése során, ezért a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a pékség tevékenységét, termékeit kivonta a forgalomból. De ez nem volt elegendő...

A szakemberek az utóellenőrzés során azzal szembesültek, hogy a felfüggesztett pékségben – gyakorlatilag változatlan körülmények közt – egy másik vállalkozás kezdte meg tevékenységét, így annak működését is megtiltották, az épületre pedig hatósági zár került.

A Nébih ellenőrei megdöbbentő higiéniai körülményekkel szembesültek, amikor november elején egy csepeli pékségben helyszíni ellenőrzés tartottak. Az emeleti feldolgozó részen a padozat, az oldalfal, a mennyezet egyaránt erősen szennyezett volt. Több nyitva levő ablakról hiányzott a rovarháló, de előfordult, hogy maga az ablak sem volt a helyén. A higiénikus kézmosás gyakorlatilag lehetetlen volt, a gépek és berendezések (nyújtógép), valamint a további eszközök (keretek, tálcák) rendkívül koszosak, szennyezettek voltak, a félkész tésztaalapanyagok a fagyasztóládn közvetlenül érintkeznek a hűtő elhasználódott, kopott tetejével. A lisztraktár koszos, erősen szennyezett volt, és még rágcsáló ürüléket is találtak a szakemberek.

A takarítatlan eladótérben több, eltérő fejlettségi állapotban lévő csótányt láttak az ellenőrök, kézmosójából hiányzott a folyóvíz, a papír kéztörlő és a hulladéktároló, a sütőtérben pedig erősen koszos, szennyezett gépek, eszközök voltak.

A dolgozók érvényes egészségügyi könyvet nem tudtak bemutatni. Az egység – bár nyilvántartásba vétellel rendelkezett – az általa előállított termékek nyomon követhetőségét nem tudta igazolni.

A Nébih a súlyos élelmiszerbiztonsági problémák miatt azonnali hatállyal felfüggesztette az pékség tevékenységét. A helyszínen fellelt 394 kg jelöletlen, nem nyomon követhető terméket az ellenőrök kivonták a forgalomból.

 

Ugyanott nyitott egy új vállalkozás

A hivatal szakemberei nemrég ismételt ellenőrzést tartottak a létesítményben, amelynek célja a kötelezettségek betartásának vizsgálata lett volna. A szemle megkezdésekor azonban azzal szembesültek az ellenőrök, hogy a kiszolgáló pultokon sütőipari termékek vannak, az egységben pedig vevők tartózkodnak.

A létesítményt a szakemberek ismét alaposan átvizsgálták és megállapították, hogy – néhány kivételtől eltekintve – a korábbiakban megállapított hiányosságok változatlanul fennállnak. Sőt, az eladó- és a földszinti manipulációs térben ismét több helyen élő és elhullott csótányt találtak.

A vizsgálat során a helyszíni dokumentumok és a dolgozói nyilatkozatok alapján kiderült, a tevékenységet egy új vállalkozás kezdte el, ami azonban a helyileg illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti szerv által kiadott nyilvántartásba vétellel nem rendelkezett. A vállalkozás az általa előállított és forgalmazott termékek eredetét és nyomon követhetőségét sem tudta hitelt érdemlően igazolni.

A Nébih, a továbbra is fennálló komoly élelmiszerbiztonsági problémák miatt, azonnali hatállyal felfüggesztette ezen vállalkozás tevékenységét is. A fellelt 91 tétel, nem nyomon követhető, illetve lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszert az ellenőrök kivonták a forgalomból.

A hatóság szakemberei az egység vevők által is használt bejárataira – az üzemelés hatósági felfüggesztésére vonatkozó tájékoztatás mellett – zárat helyeztek fel.

Az eljárások folyamatban vannak, mindkét vállalkozás milliós bírságra számíthat. A vállalkozások adatai elérhetőek a jogsértés listán: https://portal.nebih.gov.hu/jogsertesek

 

 


Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak

Sikeres MUISZ-lobbi: egyszerűsödik a számlázás az utazási irodáknak 

Sikerült elérni, hogy az utazási irodáknak a kibocsátott számláikon ne kelljen kötelezően feltüntetniük az Áfa alapjának és az Áfának az összegét.
Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.