Pont Csopak augusztusban

Augusztus 18–19-én viccesen komoly programok mutatják be a humor fontosságát, ha társadalmi kérdésekről, gyerekprogramról, vagy generációs problémákról van szó.

Pénteken délután a Rutkai Bori Banda Palacsinta Pályaudvar című mesekoncertje gondoskodik a gyerekek megnevettetéséről. Majd a következő fiatal felnőtt generáció következik, az ő problémáikat járja körül a Dumaszínház Innen szép nyerni című produkciója Rainer-Micsinyei Nórával.

Ritka a humoros dokumentumfilm, és a sok fesztivált megjárt Ki kutyája vagyok én? pont ilyen. A főszereplők kutyák, a film pedig ebsorsokon keresztül járja körül a nemzetiség és az identitás kérdését .

Az Oscar-díjas Summer of Soul / Az elhallgatott fesztivál c. dokumentumfilm első magyarországi mozivetítése igazán különleges keretek között zajlik majd szombaton: a filmben megjelenő harlemi zenei fesztivál hangulatát Oláh Krisztián és barátai idézik meg Csopakon, a TÁP színház pedig a film tematikájához kapcsolódó interaktív dokuszínházzal egészíti ki az élményt, hogy így a résztvevők egy komplex programon keresztül tudják átélni az 1969-es titokban tartott fesztivál hangulatát amely sokak szerint a fekete zene ikonikus pillanata volt.

A Summer of Soul c. filmről így írt a The New Yorker: „Ez az év eddigi legjobb filmje: könnyít a terheinken és felemeli az ember lelkét. A dokumentumfilm rendezője Ahmir (Questlove) Thompson – dobos, d.j., lemezproducer és a Jimmy Fallon házi zenekaraként ismert The Roots alapítója. Thompsont az áprilisi Oscar-díjátadón láthattuk, ahol a rengeteg résztvevő és a több millió tévénéző között ő volt az egyetlen, aki bizonyíthatóan jól érezte magát. Most pedig elkészítette első filmjét, amelyben nagyjából mindenki jól érzi magát. (...) A Summer of Soul azon ritka filmek közé tartozik, amelyről kijövet azt mondjuk: »Az a rész volt a kedvenc részem. Nem is, mert inkább az a rész. De várjunk csak, és mi van azzal a résszel?«”

A Plul malom szuper nyári hangulatú helyszínén rengeteg nevetés, ugyanakkor fontos társadalmi témák is várják az érdeklődőket. A programsorozat támogatója a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa. A Pont Csopak kutyabarát rendezvény.

Forrás: Pont Csopak


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.