Radák Eszter legújabb művei a Virág Judit Galériában

A tárlat szeptember 6. és 23. között ingyenesen látogatható, ezen idő alatt a festőnő tárlatvezetéseket is tart. A kiállításon a művek vásárlására is lehetőség nyílik.

A kortárs szcéna egyik legismertebb és legsikeresebb művészének új alkotásaiból nyílik kiállítás a Virág Judit Galériában. Radák Eszter Naplementék, bizsergő retinák című, vásárlással egybekötött tárlata a festőművész elmúlt két évének alkotásait vonultatja fel.

Annyira frissek ezek az alkotások, hogy sok képen még a festékszag is érződik. A több mint 30 üdítően ironikus, életigenlő, színpompásan érzéki és idézetekben gazdag festmény a pop-art irányzattal mutat rokonságot. A művész többségében tájképet alkot hagyományos technikával, amely 2023-ban különlegesnek mondható a kortárs festészetben.

Radák Eszter kiemelt figyelmet fordít a címadásra is, amellyel tovább mélyíti a képek narratíváját és hangulatát, egyszersmind párbeszédet indít nézőjével:

A festést intuitív módon kezdem el, aztán jön az értelmezés, tehát a kritikai gondolkodás. A hozzáállásom változatlanul pimasz, csak nem hetyke, hanem kérgesebb lett az idővel. Ez egy attitűd” – mondta el Radák Eszter.

Kiemelte, mostani önálló tárlata az előző sorozataihoz, illetve a digitális festményekhez képest „Radákosan olajosabb”. A motívumok önállóbbak lettek, a terek kiszélesedtek és megnőttek, a látvány néhol absztraktabb is.

Radák Eszter 1971-ben született, a Képzőművészeti Egyetemen (itt később oktatási rektorhelyettes volt), illetve az ELTE esztétika szakán végzett. Mesterei között szerepel Mauer Dóra, Klimó Károly, Bak Imre és Keserü Ilona is. Több mint három évtizede fest, önálló tárlatait Európa és Magyarország számos nagyvárosában láthatta már a nagyérdemű.

A kiállítás ideje alatt Radák Eszter két alkalommal is tart tárlatvezetést. A kiállítás 2023. szeptember 6-tól szeptember 23-ig, hétfőtől péntekig, 10 és 18 óra között, szombaton 10-13 óráig látogatható a Virág Judit Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa u. 30.)

Forrás: Képek: Virág Judit kortárs galéria


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.