Rangos elismerésben részesült a Demjén Termálfürdő

Budapesten a Várkert Bazárban tartott ünnepélyes esemény keretében Varga Mihály Nemzetgazdasági miniszter átadta a két éve létrehozott „Díj a sikeres vállalkozásokért” elismeréseket.

A „hónap beruházója” elismerést a Demjén Termál Fürdő Kft., a 1,5 milliárd forintos beruházással épült és idén januárban megnyílt Cascade barlang- és élményfürdő üzemeltetője nyerte el. A díjat Tóth Péter tulajdonos vette át. Martini Emil, a termálfürdőhöz kötődő szálloda igazgatója kiemelte: a barlang- és élményfürdő Közép-Európa legnagyobb barlangfürdője. A Demjén Termálfürdő Kft. 2007 óta üzemeltet termál- és gyógyfürdőt a Demjéni Termál Völgyben, amely mára ismert fürdőkomplexummá vált.

A 3 év alatt végbement, nagy volumenű fejlesztéseknek és bővítéseknek köszönhetően a látogatói létszám a 2012-es 190.000 főről 2015-ben már most közel 500.000 főre emelkedett. - Büszkék vagyunk arra, hogy átlagosan 200 fő dolgozik nálunk, de még a turistaszezonon kívül is 120-130 embernek tudunk munkát biztosítani – mondta köszöntő beszédében az igazgató.

A további tervekről szólva elhangzott, hogy a komplexum minden épületében jelenleg a fűtés a termálvíz segítségével történik, tehát már önerőből megkezdték a 100%-ig zöld fürdőkomplexum megvalósítását. Jelenleg az áramfogyasztás és a vízfelhasználás forrása nem megújuló energia. Az áramfogyasztást napelemek segítségével szeretnék csökkenteni, a vízfelhasználást pedig közvetlenül a forrás vizének megtisztításával, ivóvízzé alakításával kívánják megvalósítani. A használt fürdővíz újrahasznosításával pedig 100%ig önfenntartóvá válna a fürdőkomplexum. Ez a világon egyedülálló lenne. Terv továbbá, hogy a Völgy teljes területén nullára csökkenteni a közvetlen és a közvetett szén-dioxid kibocsátását. Szeretnék innovatív szolgáltatásokkal a szálláshelyen eltöltött vendégéjszakák és a látogatók létszámát növelni négy évszakos vízi kalandpark, élménypark létrehozásával. A fürdőkomplexum által nyújtott szolgáltatások bővítését szolgálná még egy műfüves futball- és teniszpálya megnyitása is. Ezek a fejlesztések természetesen új munkahelyeket is teremtenek.

A további fejlődést segíti, hogy jó esélyekkel indulhatnak a műtrágya, növényápoló táp, tápoldat gyártása területén, a szépségiparban, a kozmetikumok világában, de cég lételeme, a gyógyítás sem maradhat le a palettáról, ugyanis gőz, jég formájában erősíthetik pozícióikat az egészségügyben, továbbá vitaminok és gyógyszerek alapjaként is szolgálhat az ásványi anyagban gazdag termálvíz.


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.