A hírportál kérdésére Bakó azt válaszolta, hogy az utazási irodákra vonatkozó rendkívül szigorú szabályozás eredményeként a kiutazott utasok hazaszállítása biztosított, és akik nem tudtak elutazni, valószínűleg visszakapják majd a pénzüket.
Mindezt az érintett utazásszervező forgalmához méretezett kötelező vagyoni biztosíték és a hazaszállítási biztosítás fedezheti. Ez egyértelműen rámutat a szervezett utazás garanciáira
– fogalmazott szóvivő.
Másrészt, elmondása szerint,
jelentős a kínálat a hazai piacon, több olyan utazásszervező is van, amely rendkívül kedvező áron, jelentős kedvezménnyel értékesít utazásokat. A jó előfoglalási időszak nyomán most, a főszezon elején a tavalyi évhez képest visszafogottabbak a foglalások.
Fotó: Depositphotos
A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe szintén a portálnak küldött közleményében szerdán megerősítette:
Társaságunk – mint az utazásszervező vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító – a jogszabályoknak megfelelően felkészült a kárrendezési eljárás mielőbbi elindítására. A biztosító egyeztetést folytat a fővárosi kormányhivatallal, a hatósági határozat meghozatalát követően haladéktalanul megkezdi az ügyintézést, a jogszabályban meghatározott módon és mértékig
– írták.
A Colonnade Biztosító a kialakult helyzetet kiemelt prioritással kezeli,
munkatársaink megerősített ügyfélszolgálati háttérrel állnak rendelkezésre, hogy minden jogos kárigényt szakszerűen és a lehető leggyorsabban rendezzenek
– tették hozzá.
Ahogy azt július 7-én megírtuk, az UniTravel hétfőna a honlapján jelentette be, hogy fizetésképtelenné vált, hozzátéve, hogy „külföldön tartózkodó utasaink hazajutása biztosított, azonban határozottan és kifejezetten kérjük azon utasainkat, akik még nem kezdték meg az utazásukat, hogy semmiképpen ne jelenjenek meg azon”. A közleményben azzal vádoltak meg egy meg nem nevezett céget, hogy árképzésükkel „megölték” az UniTravelt.