Rekordszámú látogató a Tisza-tavi Ökocentrumban

Több mint 166 ezer látogatója volt idén augusztus végéig a Heves megyei Poroszlón található Tisza-tavi Ökocentrumnak, csaknem négyezerrel több, mint egy évvel korábban. Az önkormányzat további turisztikai fejlesztéseket tervez - közölte Kiss János, az üzemeltető Tisza-tavi Ökocentrum Nonprofit Közhasznú Kft ügyvezető igazgatója.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A vendégszám évek óta folyamatosan nő, idén a tavalyihoz képest több mint két százalékkal, a főszezonban, július közepétől augusztus végéig a látogatók száma minden nap meghaladta az ezret. Mivel az ősz hagyományosan az osztálykirándulások időszaka, így idén is tovább szeretnék javítani a vendégforgalmi statisztikákat - jegyezte meg.

Kiss János arról is beszámolt, hogy 2015-ben túlszárnyalták azt az európai uniós elvárást, amely szerint a látogatottságnak a fenntartási időszak tíz évének valamelyikében, egy naptári évben, el kell érnie a kétszázezret. Hozzátette: nem csak magyar, de szlovák, lengyel és német turisták is növekvő számban keresik fel a létesítményt. A mintegy háromezer lelkes Poroszló és az Ökocentrum iránti érdeklődés fenntartása, a kiemelkedő vendégforgalom és látogatószám megtartása, lehetőség szerinti növelése érdekében a település önkormányzata további fejlesztéseket tervez. Ezért a közelmúltban benyújtottak egy pályázatot, amely révén egy körülbelül 900 négyzetméteres új, külső akváriumrendszer, valamint bemutatóterek épülhetnének meg a Széchenyi 2020 program keretében - számolt be az ügyvezető igazgató.

Az ökocentrum magas látogatottságának is köszönhető, hogy az egész településen kedvező volt az idegenforgalmi szezon idén, szinte egész nyáron teltházzal működött a szálláshelyek többsége, így a vendégéjszakák száma is várhatóan meghaladja majd a tavalyi adatokat - jegyezte meg.

A mintegy 2,2 milliárd forintos beruházás keretében, több mint 1, 9 milliárd forintos európai uniós támogatással 2012-ben elkészült, mintegy 40 munkavállalót foglalkoztató Ökocentrum a 127 négyzetkilométeres Tisza-tó, a Tisza-völgye és Magyarország őshonos vízi élővilágát mutatja be. A Kárpát-medencében őshonos halakat - köztük a Magyarországon egykor őshonos, akár három méteresre is megnövő óriási vizákat - , mintegy 30 halfajtát láthatnak, tekinthetnek meg természetes közegükben a látogatók. A víz alatti világ minél élethűbb bemutatását egy hét méter hosszú, 4,5 tonna súlyú víz alatti alagút is segíti, ahol a halak a látogatók feje fölött úsznak el.

Európa legnagyobb, mintegy egymillió literes édesvízű akváriumrendszerén kívül kiállítótermek, 3D-s mozi és kilátó is helyet kapott a 2 ezer 600 négyzetméter hasznos alapterületű épületben, amely egy 7 hektáros, szabadidőparkként funkcionáló tóparti kert közepén található.

A Tisza-tavi Ökocentrum szomszédságában fekvő kikötőből Tisza-tavi kishajós kirándulások indulnak a tó élővilágának felfedezésére, s igazi különlegességnek számítanak és közkedveltek a csónaktúrák is, ezeknél GPS- navigáció segíti a vendégeket a tájékozódásban a Tisza-tó vízfelületén.

Forrás: MTI


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.