Rózsaünnep Siófokon

Pünkösdkor rózsák között nyitják meg a nyári szezont a balatoni déli part fővárosában. 

Színes, családi programokkal, rózsák ihlette rendezvényelemekkel, neves koncertfellépőkkel és az 55 éves Siófok város testvérvárosainak vendégfellépőivel várják a szórakozni vágyókat május utolsó hétvégéjén. Az eseményen először adják át a Varga Imre Művészeti díjat a szobrászművész születésnek 100. évfordulója alkalmából és kiderül, ki kapja idén a Kálmán Imre emlékplakettet és a Siófok turizmusáért díjat 2023-ban.

 

Az egyedi rózsás arculatú és hangulatú siófoki eseményen minden érdeklődőt várnak a családi és gyerekprogramok, kreatív műhely, veterán jármű kiállítás, az Alma Együttes és Gryllus Vilmos gyermekkoncertje. A siófoki Pünkösdi Rózsaünnepen fellép pénteken a The Carbonfools zenekar, szombat este a siófoki kötődésű KFT Együttes idézi meg a balatoni nyarat, majd vasárnap ZSÉDA ünnepi koncertje varázsolja el a látogatókat a csodálatos színekben pompázó Rózsakert szomszédságában. 

Pünkösdhétfő az egészség és a tradíció jegyében telik majd a hajóállomás környékén, prevenciós előadások, kutyaterápiás bemutató, katasztrófavédelmi és rendőrségi bemutató, egészségügyi szűrések várják a látogatókat, délután az idén 60 éves Balaton Táncegyüttes teszi fel a koronát a siófoki Pünkösdi Rózsaünnep programjára. A rendezvénytéren, egész hétvégén színes kínáló standok, helyi étel és italkülönlegességek, rózsás gasztro és kézműves vásár biztosítja a hamisítatlan balatoni hangulatot a nyár fővárosában.

 

Forrás: Turizmus Online


Lepipálták a külföldiek a magyarokat

Lepipálták a külföldiek a magyarokat 

Összesen 22 206 turisztikai szálláshely, ezen belül 2149 kereskedelmi, illetve 20 057 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket.
Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten

Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten 

ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is a Szigetre látogat.
Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás

Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás 

Csaknem 200 év hazai és nemzetközi bélyegritkaságai a Pénzmúzeum és a Bélyegmúzeum közös tárlatán.
Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE

Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE 

Alább közöljük az ezzel kapcsolatos részleteket.
IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének  – videóval

IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének – videóval 

Az IBUSZ exkluzív partnerrendezvényén jártunk január 23-án, a Várkert Bazár elegáns tereiben, ahol a tartalmas szakmai részt követően gáláns fogadás, majd ezt követően zene, tánc zárta a programot.
Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő

Napokon belül lejár az MI-jártasságra adott határidő 

A munkatársak képzését február 2-ig kell biztosítania a cégeknek.
Páratlan műkincsek az idei antik vásáron

Páratlan műkincsek az idei antik vásáron 

Az idei Art and Antique Budapest kiállításon és vásáron 40 galéria vesz részt, festmények, szobrok, ékszerek, értékes könyvek, szőnyegek és bútorok is szerepelnek majd a kínálatban.
A kereskedelmi szálláshelyek decemberi adatait ismerteti a KSH

A kereskedelmi szálláshelyek decemberi adatait ismerteti a KSH 

A vendégek száma 17, a vendégéjszakáké 9,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Szallas.hu: idén tovább nő a last minute foglalások száma

Szallas.hu: idén tovább nő a last minute foglalások száma 

A magyar utazók rövidebb kikapcsolódásokat terveznek, és a szállásfoglaló portál szakértői 2025-ben a last minute foglalások további erősödésére számítanak.
A szakma reagálása a SZÉP-kártya felhasználásának változásáról – FRISSÍTVE

A szakma reagálása a SZÉP-kártya felhasználásának változásáról – FRISSÍTVE 

A SZÉP-kártya felhasználási szabályainak 2025. január elsejei módosítása kapcsán kikértük az MSZÉSZ véleményét is, most megérkezett reagálásuk – így cikkünket frissítve ismét közreadjuk.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.