Sárkányok is lesznek a Budapesti Állatkertben

Páratlan éjszakai kalandra, Közép-Európa legnagyobb fényünnepére invitál kicsiket és nagyokat a Budapesti Állatkert.

Bár a kínai lampionok Magyarországon sem ismeretlenek, kevesen tudják, hogy ezek a világító műalkotások ezernyi színárnyalatban, formában és méretben léteznek. Olyannyira, hogy az ázsiai országban a lampionok készítése valóságos művészeti ágnak számít, amelyben éppúgy jelen van az évezredes tradíció, mint a modern stílusirányzatok. E látványos műalkotások világával kontinensünkön eddig csak elvétve lehetett találkozni, jóllehet az elmúlt években néhány holland és belga állatkertben, illetve botanikus kertben rendeztek már kínai lampionfesztivált.

Európa szívébe a Budapesti Állatkert hozza el először az egyedülálló kínai fényvarázst, amelyet a hazai közönség – a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz kapcsolódó programként – 2016. április 8-tól május 22-ig tekinthet meg a kert területén.



A látogatók közel ötven, színes fényekben pompázó kompozíciót csodálhatnak meg, amelyek között akadnak kifejezetten tradicionális témákat felvonultató, illetve újabb korokat idéző alkotások is. Természetesen nem hiányzik majd az óriási világító sárkány, illetve az állatfigurákat megjelenítő lampionok sem. A sokféle ámulatba ejtő látnivalón keresztül egy hazánkban kevésbé ismert művészeti ágat, s egy kontinensnyi ország több ezer éves kultúrájának fontos részét ismerheti meg a nagyközönség.

Az összesen 45 napon át tartó fesztivál ideje alatt az Állatkert napközben a szokásos nyitva tartási rend szerint üzemel, s ennek megfelelően is zárja kapuit a délutáni órákban. Majd este 7-től 10-ig fogadja azokat a látogatókat, akik kifejezetten a kínai fényvarázs kompozícióit szeretnék megtekinteni.

Nyitva tartás: 2016. április 8-tól május 22-ig minden nap 19-től 22 óráig. Belépés: 21:30-ig!


Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.
Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden

Kerékpáros szakmai konferencia Balatonfüreden 

Három nap, több mint ötven nemzetközi szakértő és rengeteg inspiráló előadás.
Zseblámpával a székesegyházban

Zseblámpával a székesegyházban 

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján a veszprémi várnegyedbe látogatnak.
Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten

Októberben indiai esküvő-workshop Budapesten  

A brit-indiai Priti Raichura, a luxusesküvők nemzetközi szakértője a HotelPremio Group-pal együttműködve workshopot szervez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.