Szerelemkötés is lesz februárban Siófokon

A csodálatos téli Balaton látványa mellett más miatt is érdemes februárban Siófokra látogatni: a hónap közepéig lehet korcsolyázni a Hajóállomáson kialakított egyedülálló Jégkikötőben, Valentin-napon pedig számos érdekességgel várja a szerelmeseket a város.

Ha február, akkor Valentin-nap, nincs ez másként Siófokon sem. A Galerius Élményfürdőben csokoládés masszázzsal és különleges szaunaprogramokkal készülnek a pároknak, de lesz Valentin-napi koktél és desszert is. Romantikus randevú helyszíne lehet Siófok legemblematikusabb építménye, a Víztorony is, amelynek kávézójában szintén kaphatóak lesznek Valentin-napi finomságok.

Február 14-én, csütörtökön a Kálmán Imre Kulturális Központ is a szerelmeseket ünnepli. Az ingyenes rendezvényen 17 és 19 óra között Schumann Andrea virágkötő készít „szerelemkötést” virágokból, ezután pedig egészen 22 óráig romantikus filmmaraton lesz a színházteremben.

Másnap pedig kezdődik a Kultúrházak éjjel-nappal című kétnapos, családi programsorozat, amelyre vetélkedőkkel, karibi táncházzal, utazó planetáriummal és zseblámpás barangolással készültek a Kálmán Imre Kulturális Központ munkatársai. Kihagyhatatlan élmény a február 17-éig nyitva tartó Siófoki Jégkikötő, ahol a több mint 250 négyzetméteres, valódi jéggel borított korcsolyapálya mellett egy 50 méteres, a kikötő fái között kanyargó jégfolyosón is lehet korcsolyázni. Február 16-án, szombaton a Jég Veled Partyn lehet elbúcsúzni az első Siófoki Jégkikötőtől.


Kutyás örökbefogadó nap Budán

Kutyás örökbefogadó nap Budán 

A FogadjÖrökbe Alapítvány ismét örökbefogadó napot és közönségtalálkozót tart.
A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.