Szívünk Napja a Városligetben

23. alkalommal szervezi meg a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) és az MKT Szívalapítványa hazánk egyik legnagyobb lakossági egészségügyi eseményét, a Szívünk Napját.

Szeptember utolsó hétvégéjén egy helyszínen, egy célért indul idén együttműködés a Budapest Sportirodával, amelynek élményfókuszú ligetfutásán csapatként állnak rajthoz orvosok és betegeik. Állapotukat, mozgásukat és helyzetüket korszerű technológiai támogatást biztosító jeladó követi. 

 

"Az egészséges életmóddal nem állunk jól, már a születésünktől nem élünk egészségesen. Rontja a helyzetet, hogy ha valaki túlél egy kardiovaszkuláris eseményt, utána sem változtat az életmódján, hiszen a kezelésnek köszönhetően gyorsan rendbe jön. Továbbra is mozgásszegény életmódot folytat, marad a túlsúly, s a dohányzásról sem szokik le, legfeljebb egy rövid ideig. Ezért tartjuk kortól, lakóhelytől és minden mástól is függetlenül fontosnak a rendszeres sportot" – fogalmaz Prof. Dr. Becker Dávid, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke.

Scherer Péter színművész ismét aktív szerepet vállal a Szívünk Napja nagyköveteként, s az olyan örökzöld aktivitások is elmaradhatatlanok, mint a Fuss az Iskoládért Program, a kortalan Szívösvény és a Tekerj a szívedért!

A családdal érkezőket népszerű gyermekprogramok szórakoztatják majd, a kicsik és a nagyobbak 4-6, 7-10, 11-14 korosztályban hirdetett rajzpályázaton is megmutathatják, mit jelent számukra a „szívük hangja”. A Szívünk Napja a szív- és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, a mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszerekre hívja fel a figyelmet. A lakossági szűrővizsgálatok elvégzésén túl az esemény kiemelt témája az egészséges életmód, táplálkozás és a fizikai aktivitás népszerűsítése; valamint a résztvevők egészségügyi ismereteinek bővítése, különös tekintettel a szívbetegségekre, azok kockázati tényezőire (magasvérnyomás, emelkedett koleszterinszint, dohányzás, cukorbetegség), valamint az érrendszeri betegségekre, szívelégtelenségre.

A World Heart Federation kezdeményezésére minden évben szeptember végén, a Szív Világnapján rendezik meg a Föld legtöbb országában a Szívünk Napja elnevezésű nagy sikerű eseménysorozatot, melyhez a Magyar Kardiológusok Társasága 2000 óta Ingyenes Családi Egészségnap szervezésével csatlakozik.

 

Forrás: MKT


New York és Cannes után Tiszafüreden ez a kiállítás

New York és Cannes után Tiszafüreden ez a kiállítás 

15 éves alkotótehetség varázsolja el Tiszafüredet.
Gyereknapi programok a repülős múzeumban

Gyereknapi programok a repülős múzeumban 

Gyereknap alkalmából idén is színes programokkal várja a kiránduló családokat RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Az év természetfotósa pályázat átigazolt a Varázslatos Magyarországhoz

Az év természetfotósa pályázat átigazolt a Varázslatos Magyarországhoz  

2025-től az ország egyik legnagyobb természetfotós és természetvédelmi szervezete, a Varázslatos Magyarország rendezi meg Az év természetfotósa pályázatot.
Pajtalátogatások és fényinstallációk az Őrségben

Pajtalátogatások és fényinstallációk az Őrségben 

A rendezvény célja, hogy a résztvevők megérezzék, hogyan válhat egy pajta vagy csűr a közösség színterévé, a természetközeli kultúra otthonává.
Tűzhelyzet Európában, térségünk is érintett

Tűzhelyzet Európában, térségünk is érintett 

Akadémiai jelentés a kockázatokról.
Családi fesztivál Balatonfüreden

Családi fesztivál Balatonfüreden 

Alfáktól Omegáig – Családi fesztivál egészséges egyensúlyban a digitális világgal.
Feloldották az importtilalmat, zöld utat kapott a Gerecse-túra is

Feloldották az importtilalmat, zöld utat kapott a Gerecse-túra is 

Feloldották a száj- és körömfájás miatt elrendelt importtilalmat.
Planet Lens: természetfotósok, filmesek díjazása Veszprémben

Planet Lens: természetfotósok, filmesek díjazása Veszprémben 

A május 15-18. között zajló esemény idén Veszprémben, Európa 2023-as Kulturális Fővárosában jubilál.
Kipukkad a GDP-lufi, de a zöld növekedés is zsákutca

Kipukkad a GDP-lufi, de a zöld növekedés is zsákutca 

Fontos témákról, élénk érdeklődés mellett folyt május 13-án a Magyar Természetvédők Szövetsége által szervezett kerekasztal-beszélgetés a MagNet Házban.
Közel kétezer futó a Kékestetőn

Közel kétezer futó a Kékestetőn 

Május 18-án huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Renault E-Tech Kékes Csúcsfutást, Magyarország egyik legikonikusabb és legszebb kihívást jelentő futóversenyét.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.