Szlovák testvérvárosában is kapós Nyíregyháza

A 11. Eperjesi Városi Napokon, az Eperjesi Szentháromság téri Vásár programsorozathoz kapcsolódva 2016. június 9-11. között Nyíregyháza kézműves és turisztikai ajánlatát ismerhették meg a helyiek a város főterén. 

A három nap során a TDM munkatársai turisztikai kiadványokkal és a nyárra szóló csomagajánlatokkal népszerűsítették Nyíregyháza és a Nyírség látnivalóit. A turisztikai kínálat mellett, az érdeklődők megismerkedhettek régi mesterségekkel is, mint például a kosárfonással és bőrdíszmű készítéssel, de vásárolhattak fajátékokat és ásványokat is. A két város testvérvárosi kapcsolatának köszönhetően a standot felkeresők körében már nem volt ismeretlen a desztináció.

A legnagyobb népszerűségnek a gyerekek által csak „SzuperZoo”-ként említett Nyíregyházi Állatpark és az Aquarius Élmény- és Gyógyfürdő örvendett.

A sátrat meglátogató vendégek közül többen is beszámoltak már korábbi élményeikről. Különösen lelkes volt az a standunkhoz érkező csoport, akik az előző napon osztálykirándulás keretében látogattak el városunkba. Ezen kívül több konkrét érdeklődés is érkezett Nyíregyháza és a Nyírség program és szálláshely kínálatával kapcsolatban, mivel az eperjesi fiatalok, gyermekes családok közül sokan idei pihenésük helyszínéül Nyíregyházát választották - tájékoztatta lapunkat Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.


Bővül az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye tárlatvezető applikációja

Bővül az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye tárlatvezető applikációja 

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye tárlatvezető applikációja, a ChurchApp Esztergom-Budapest, új funkciókkal gazdagodott
Nyárköszöntő futóverseny  a Zselici Csillagparkban

Nyárköszöntő futóverseny a Zselici Csillagparkban 

Május 31-én háromféle táv, ajándékok, vadpörkölt és a somogyi erdő kincsei várják ismét a futókat és az érdeklődőket a kilencedik erdei futóversenyen a zselici Ropolyi pihenőhelyen Kaposvár közelében.
Különleges vasalószobát találtak Veszprémben

Különleges vasalószobát találtak Veszprémben 

Meglepő helyen, az 1770-es évek elején épült Szent József Ház vasalószobájának mennyezetén tártak fel díszítőfestést a veszprémi várnegyed megújítását végző szakemberek
Rangos díjra jelölték az atlétikai központot

Rangos díjra jelölték az atlétikai központot 

A központ a neves ArchDaily építészeti portál 2025-ös Év Épülete díjának sport kategóriájában kapott jelölést.
Repülős programok egész évre

Repülős programok egész évre 

Ebben az évben is programkavalkáddal várják a látogatóikat a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.
Lepipálták a külföldiek a magyarokat

Lepipálták a külföldiek a magyarokat 

Összesen 22 206 turisztikai szálláshely, ezen belül 2149 kereskedelmi, illetve 20 057 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket.
Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten

Bejelentették, kik lépnek fel idén a Szigeten 

ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is a Szigetre látogat.
Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás

Bélyegritkaságok a Pénzmúzeumban – új időszaki kiállítás 

Csaknem 200 év hazai és nemzetközi bélyegritkaságai a Pénzmúzeum és a Bélyegmúzeum közös tárlatán.
Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE

Egy hazánkban jelen lévő utazásszervező csődöt jelentett – FRISSÍTVE 

Alább közöljük az ezzel kapcsolatos részleteket.
IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének  – videóval

IBUSZ: ahol 2025-re magasra tették a lécet a piac többi szereplőjének – videóval 

Az IBUSZ exkluzív partnerrendezvényén jártunk január 23-án, a Várkert Bazár elegáns tereiben, ahol a tartalmas szakmai részt követően gáláns fogadás, majd ezt követően zene, tánc zárta a programot.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.