Sztárok, gyerekprogramok, ünnepi jókedv vár a 10 millió Fa hétvégi eseményén

Sztárok, gyerekprogramok, ünnepi jókedv vár a 10 millió Fa hétvégi eseményén

Június 10-én, ezúttal nyílt országos találkozóján és családi napján már délelőtt tíztől vár érdeklődőket a 10 millió Fa országos közösség. A hivatalos programot Szabó Simon és Bojár Iván András a 10 millió Fa alapítója nyitja meg 11h-kor, miközben a gyerekprogramok folyamatosan zajlanak faültetéssel, játszósarokkal és Aszalós Rita átmozgató játékaival.

 

Van ingyenebéd, a Grundnak köszönhetően

Az egy órára tervezett vega és nemvega bográcsos lecsó elfogyasztása előtt Kollár-Klemencz László veszi át a színpadot. Itt kell megemlíteni, hogy A Grund környezetvédelmi elkötelezettsége miatt ingyen bocsájtja az alapítvány rendelkezésére a helyszínt, sőt még egy lecsóebédre is megvendégeli a 10 millió Fa jelenlévő tagjait, s (a készlet erejéig) az érdeklődőket. Ha már elköteleződés a természetvédelem mellett, érdemes lesz szót ejteni a K&H Bakról is, amellyel együttműködésben az elmúlt fél évben 100 bölcsi, ovi és iskola udvarát varázsoltuk hűsítő ligetekké.

Geszti koncerttel zárul a 10 millió Fa VIII. országos találkozója és családi napja

A tervezett program szerint a délután kettőtől kezdődő eszmecserék sorát Boldizsár Ildikó és Bojár Iván András beszélgetése nyitja, melyek központi eleme a 10 millió Fa fő tevékenysége, a faültetés, illetve az éltetés lesz, mely a víz és az nyáron esedékes öntözés szerepére irányítja a figyelmet. A programok hivatalos részét Geszti Péter és Váczi Eszter koncertje zárja negyed hattól.

Ültetés/Éltetés szezonforduló ünnepe

Esemény időpontja: Június 10. 10.00-17.00

Esemény helyszíne: A Grund (Corvin negyed)

„Eddig ültettünk. Mostantól éltetünk! Ez a pillanat egyben egy új időszak, a fáink életben tartását, növekedését biztosító éltetési szezon nyitánya is. Ilyenkor egy picit együtt kell átalakulnunk 10 millió fából 10 millió vízcseppé” – olvasható a 10 millió Fa honlapján.

 

 


Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány

Újabb hazai telepen ütötte fel a fejét a száj-és körömfájás járvány 

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban is találtak ragadós száj- és körömfájásban fertőzött szarvasmarhát.
Májusban jön a Budapest100

Májusban jön a Budapest100 

Rekordmennyiségű ház- és közösségi kert nyitja meg idén a kapuit.
Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban

Húsvéti tojáskeresés a DinoParkban 

Izgalmas kalanddal várja a DinoPark KÖKI látogatóit a húsvéti ünnepek alatt.
Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok

Vízi, szárazföldi és légi járművek főszerepben: jönnek az Esztergom Napok 

Két hétvége, négy rendezvény: tavaszi pezsgés Esztergomban.
Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba

Új világsztárokat és az E.T. -t is elhozta a húsvéti nyúl a Madame Tussauds-ba 

Húsvét a Madame Tussauds Budapestben: programok és új figurák várják a látogatókat.
Nincs húsvét Tojás-kút nélkül

Nincs húsvét Tojás-kút nélkül 

Húsvét és tavaszi szünet Székesfehérváron.
Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban

Varázslatos világot idéző produkció a Millenárisban  

Elkezdődött a mitikus világot megidéző Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison
Három nap – nyolc világsztár Paloznakon

Három nap – nyolc világsztár Paloznakon 

Idén nyáron ismét jazzbe borul a Balaton-felvidék.
Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást

Pár napig még megnézheti a Munkácsy-kiállítást 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása,
Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben

Két hétvége, két piknik a Zsolnay-negyedben 

Májusban újra a szabadtéri élményeké a főszerep a Zsolnay Negyedben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.