Tájházak a XXI. századi környezetben

Újszerű formákra, módszerekre és megoldásokra törekszenek a XXI. századi környezetben a tájházi szakemberek. Ez volt a fő mondanivalója a Magyarországi Tájházak Szövetségének a Csongrád megyei Algyőn tartott XV. országos konferenciáján és találkozóján.

Az elhangzott előadások középpontjában a II. világháborút követő időszak tájházi megjelenítése szerepelt. A tájékoztatók előadói arra törekedtek, hogy bemutassák, miként hasznosíthatják a már hagyományos tudást, a megszerzett tapasztalatokat napjainkban.

Ezért igyekeztek megosztani az élet minden területéről összegyűlt módszereket. Ezek felölelték a hagyományos építkezés körülményeit, a természetes anyagok használatát, továbbá a mindennapi háztartást, az étkezési szokásokat és az öltözködést is.

A témáról elsőként dr. Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Múzeum főigazgató-helyettese beszélt. Ezt követően pedig dr. Kiss Róbert Károly, az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark XX. századi vonatkozásait ismertette. Bemutatta az emlékparkon belül kialakított skanzent, amely Csongrád megye népi építészeti emlékeit reprezentálja.

A parasztgazdaságok hagyományaira alapozva, a Szegedi Tudomány Egyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékéről dr. Simon András és Mód László tartott előadást.

Az előadók felvázolták, hogy a XXI. századi környezetben hogyan valósítható meg a szőlészet- és a gyümölcsészet. Követendő példaként arra is utaltak, hogy a hagyományos szőlő- és gyümölcsfeldolgozási módokat, napjainkban miként egészíthetik ki az évszázadokkal ezelőtt alkalmazott módszerekkel. Így - egyebek mellett - szőlő- és a must többoldalú felhasználásának lehetőségeiről beszéltek.

A történelmileg jelzett időszakról - a XX. század második feléről - újszerű dél-dunántúli, Szeged-alsóvárosi, székkutasi, füzéri és tiszaújvárosi megoldásokat ismerhettek meg a résztvevők. Összességében a konferencia fontos üzenetet közvetített a mai fiataloknak a közeli múltról, a nagyszüleik életkörülményeiről, lakberendezéseiről és használati eszközeiről. Látványokat, élményeket kínáltak, amelyek a fiatal generáció életéhez is kapcsolódnak.

A találkozó vendégei ezután megtekintették az Algyői Tájházat és az Ezerjókert gyógynövényházat, ahol kézműves bemutatókkal és helyi termékek kóstolójával várták őket. A szakmai tanulmányi kiránduláson pedig megismerhették Makó, Tótkomlós és Kiskundorozsma tájházait, valamint gyűjteményeit is.

A konferencia keretén belül adták át a szövetség által alapított az Év Tájháza kitüntető címet a Heves megyében található Boldogi Tájháznak, melyről bővebben itt olvashat.

A találkozó jentőségéről Hegedűsné Majnár Márta ügyvezető elnök tájékoztatta a Turizmus Online-t. Mint elmondta, az ország valamennyi részéből, sőt a határon túlról is érkeztek szakemberek. 


Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.
Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.
Hazai kutatás a bolygónk sorsáról

Hazai kutatás a bolygónk sorsáról 

A friss kutatás szerint környezetbarát termékek vásárlásával nyugtatja a lelkiismeretét bárki, mintsem csökkentené a fogyasztását
Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában

Különös szobor tűnt fel a Falk Miksa utcában 

Különleges látványban lehet részük azoknak, akik a belvárosi Falk Miksa utcába látogatnak: egy 400 kilós műalkotás tűnt fel a Virág Judit Galéria előtt.
A Fürdőszövetség  az idei tervekről

A Fürdőszövetség az idei tervekről 

2023-ban 33 millió vendég járt a magyarországi fürdőkben, tavaly ennél 5 százalékkal több, de ez még mindig elmaradt mintegy 10 százalékkal a 2019-estől.
Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban

Vizuális művészek fotókiállítása a HAB-ban 

A fényképezés nem csupán dokumentáció, hanem felfedezés is – a valóság rétegeinek feltárása, a láthatatlan láthatóvá tétele.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.