Tamásipusztán minden nap történik valami

Most épp kalandparkot avattak, de gyógyszálló is épült a Nyíradonyhoz tartozó Tamásipusztán.

Kalandpark épült a Nyíradonyhoz tartozó Tamásipusztán, a beruházáshoz csaknem 500 millió forint uniós támogatást nyert a Széchenyi 2020 Észak-Alföldi Operatív Program (ÉAOP) keretében a CORNER-ING Kft.

A Dél-Nyírségi Szabadidő és Kalandpark elnevezésű projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg - mondta Boros József tulajdonos.

A létesítmény Debrecentől mintegy 16 kilométerre egész évben elérhető szolgáltatásokkal kívánja növelni a térség élményturizmusát - tette hozzá. A kalandparkban egyebek mellett téli-nyári sípálya, belső játszóház, ugrálóvár, a Kárpátokban élő medvétől az afrikai oroszlánig címmel trófeakiállítás, 8D-s mozi, népi játéksziget, 400 négyzetméteres óriásvár, íjászpálya és lézerharc-pálya várja majd az érdeklődőket, valamint kerékpár-kölcsönzés is lesz.



Kétmilliárd forintból épült gyógyszálló

Ahogy arról mi is beszámoltunk, november 20-án pedig gyógyszolgáltatásokat is nyújtó hotelt adtak át Nyíradony-Tamásipusztán, a kétmilliárd forintos beruházást 997 millió forinttal támogatta az Európai Unió.

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az átadáson arról beszélt, hogy az egészségturizmus hatalmas lehetőségeket rejt Magyarországon, és e fejlesztések fontos állomása a nyíradony-tamásipusztai Borostyán medhotel.

A politikus utalt arra: Magyarországon kialakult az a sikeres vállalkozói réteg, amelyik tudja, hogy a tőke, a hatalom felelősséggel is jár, és vissza is kell adni a javakból a közösségnek.

Ilyen vállalkozó Boros József, a hotel - és a kalandpark - debreceni tulajdonosa, aki a szülőhelyén felépített gyógyszállóval 50 helyi embernek teremtett munkalehetőséget - fűzte hozzá Tasó László.

Az államtitkár fontosnak nevezte a gazdaság szereplői, a vállalkozások megerősítését, hogy azok a gazdaság motorjai legyenek.

Kigyulladt egy hotel tetőszerkezete Nyíradony-Tamásipusztán

November 28-án a szálloda átadását követően az a hír jelent meg, hogy lángra kapott egy hotel tetőszerkezete és mintegy 10 négyzetméteren leégett Nyíradony-Tamásipusztán szombaton délelőtt - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság megbízott szóvivője.

Rácz Máté elmondta: a tűzhöz több város - Nyíradony, Debrecen, Szakoly - összesen huszonnégy tűzoltója vonult ki, a lángokat egy vízsugárral és kéziszerszámokkal fékezték meg. Senki sem sérült meg - tette hozzá a megbízott szóvivő.

Forrás: MTI


Újra nyit a Dinó Park

Újra nyit a Dinó Park 

Megkezdi az idei szezont Budapest egyik kedvenc élményparkja, a DinoPark KÖKI 25 helyszínnel és 80 dinoszaurusszal várja látogatóit.
Majomtúra a Richter Safari Parkban

Majomtúra a Richter Safari Parkban 

Pénteken nyitja meg újra kapuit a nagykőrösi Richter Safari Park, ahol az idei szezonban majomtúra is várja az érdeklődőket .
Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén

Tradicionális húsvéti vásár Budapest kellős közepén 

Nyit a Vörösmarty Tavasz. Még locsolkodás is lesz a pesti Belvárosban.
Magyar design a nemzetközi élvonalban

Magyar design a nemzetközi élvonalban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) immár negyedik alkalommal biztosít megjelenési lehetőséget a kreatívipari szereplőknek a designipar egyik legnívósabb szakmai eseményén, a Milan Design Weeken április 7-13. között.
Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont!

Mátraszentistváni Sípark: soha ennél rosszabb szezont! 

Közel ötvenezer vendéget fogadott a Sípark a 2023-2024-es téli szezonban.
Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.