Tavaszi Fesztivál Siófokon

Minden korosztály megtalálhatja a neki megfelelő kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget. Számos műfaj és stílus képviselteti magát ezen a kulturális palettán. 

A fesztivál hagyományaihoz hűen idén is egy kiállítással indul: március 21-től Vollein Ferenc fiatal festőművész Színek az égből című tárlata lesz megtekinthető az emeleti galérián. Aznap este a Perczel Mór Gimnázium diákjai lépnek színpadra, bemutatva tehetségüket a színjátszás, zene és tánc világában.

Március 23-án a Teátrum kávézóban Lukács Tibor hegedűművész a tangó szerelmeseit várja, míg március 24-én a siófoki Művészeti Iskola tanárai és diákjai különböző zenei korszakokat és stílusokat idéznek meg Bati Zoltán karnagy vezetésével.

A fesztivál egyik különleges színházi élménye lesz a Trapézon tüllben, Göttinger Pál kortárs író darabja, amely két primadonna életének árnyoldalait tárja fel, operett- és operadallamokkal Bordás Barbara és Kékkovács Mara előadásában.

Március 27-én, a színházi világnapon Élet Rapszódia címmel Eszenyi Enikő és Járai Máté mutatja be humorral és érzelemmel átszőtt történetüket.

A Pécsi Balett március 29-én hozza el a klasszikus mesebalettet, a Hófehérke és a hét törpe előadását, amely a kicsiknek és nagyoknak egyaránt felejthetetlen élményt ígér. A komolyzene és a jazz kedvelőit Apáti János és Teleki Miklós zongoraestje várja, melyet humoros történetekkel színesítenek.


Fotó: Kálmán Imre Művelődési Központ

Április 9-én a Teátrum kávézóban Dévényi Ildikó és Lukács Melinda Domján Edit életébe nyújtanak betekintést, míg április 13-án az Art Színház Mirandolina című előadását tekinthetik meg a nézők.

A fesztivál egyik különleges programja a Flódni című improvizációs gasztro-színházi előadás, amely Siófok kulturális és gasztronómiai múltjába enged bepillantást neves színészek – Novák Péter, Hevér Gábor, Kálloy-Molnár Péter, Szinetár Dóra és Janza Kata – tolmácsolásában. Az előadás Stahl Judit ötlete alapján készült.

Április 26-27-én egy különleges hastáncfesztivál is helyet kap a rendezvény keretein belül, amely szombaton egy gálaműsorral, vasárnap pedig versenyekkel várja az érdeklődőket.

A fesztivál zárónapján, április 29-én, a Marika álma: A diótörő című táncjátékot mutatja be a siófoki Diótörő Balett Egyesület, amely méltó befejezése lesz a többhetes kulturális programsorozatnak.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.