Több, mint félmillió látogató a Zsolnay helyszíneken

Több mint félmillió ember látogatott el a pécsi kulturális holding, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) helyszíneire, rendezvényeire tavaly, annak ellenére, hogy az év első hónapjait még a pandémia miatt elrendelt korlátozások jellemezték - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A Kodály Zoltán nevét viselő koncert- és konferenciaközpontot, a pécsi kulturális negyedet, valamint az ókeresztény értékeket bemutató világörökségi helyszíneket is üzemeltető ZSÖK közleménye szerint tavaly több mint 2 700 programot valósított meg a társaság, azokon pedig több mint 538 ezer látogató vett részt. A több mint kétezer programnak helyet adó Zsolnay Kulturális Negyedet 260 ezer látogató kereste fel, a létesítmény leglátogatottabb helyszíne a Zsolnay Aranykora - Gyugyi-gyűjtemény, a Labor - Interaktív Varázstér és a Planetárium volt, de egyre népszerűbb a 2021-ben nyitott VR Univerzum is, ahol már több mint 40 játék közül választhatnak a látogatók - részletezték az eredményeket.

A hangversenyterméről híres Kodály Központot több mint 70 ezer látogató kereste fel csaknem kétszáz, azon belül sok teltházas eseményen - írták. A kultnegyedben és a Széchenyi téren álló két galéria tízezer látogatót vonzott, míg a számos programot kínáló Művészetek és Irodalom Háza is megközelítette ezt a számot; utóbbi eredményei egy esztendő alatt nyolcvan százalékkal nőttek - emelték ki. A pécsi világörökségi helyszíneken jelenleg is pályázati fejlesztések zajlanak, a Cella Septichora Látogatóközpont az év első öt hónapjában volt nyitva, azóta felújítás alatt áll.

Az Ókeresztény Mauzóleum fogadóépülete június végén nyitotta meg kapuit. Így összesen 19 ezer ember látogatta meg a világörökségi helyszíneket. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy tavaly - két év pandémiás időszak után - végre újra sikerült az összes hagyományos és népszerű eltervezett fesztivált megtartani Pécsen, ezek pedig - a város emblematikus rendezvényével, a Zsolnay Fényfesztivállal együtt - összesen 160 ezer embert vonzottak.

Forrás: MTI


2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

2024 mérlege: Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél 

A város a főszezon mellett erősödő tavaszi és őszi forgalmat, illetve erős külföldi vendégszám növekedést realizált.
Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken

Michael Jackson egykori duettpartnere a Jazzpikniken 

Az új nevek közül a Grammy-díjas amerikai énekes-dalszerző Judith Hill kétségtelenül a 2025-ös Jazzpiknik egyik legnagyobb dobása lesz.
Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban

Boldog, szomorú dal – Fesztbaum Béla irodalmi estje a Balaganban 

Ezen az estén a klasszikus magyar irodalom nagyjainak emlékét idézik fel.
Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban

Lengyel-magyar közös kiállítás a Capa Központban 

A tárlat 2025. február 13. és március 30. között látható a Capa Központban.
Megújul a gyulai vár

Megújul a gyulai vár 

A gyulai várat 2024-ben több mint 90 ezren látogatták meg.
Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja

Gyönyörű estélyiben pompázik a Madame Tussauds Budapest új sztárja 

A figurát a színésznő magyar hangja, Törőcsik Franciska mutatta be.
Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok?

Újra jöhetnek az árstopok?  

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.