Több száz program az idei Szent István Napon

Családi és gyermekprogramokkal, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, valamint hagyományos magyar ízekkel várják a látogatókat az államalapítás ünnepén, a Szent István Nap rendezvényein augusztus 18-21. között. A húsznál is több rendezvényhelyszínen több száz program között válogathatunk majd főváros-szerte - írja közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Magyarország születésnapjának méltó megünneplését a Szent István Nap húsznál is több programhelyszíne, többszáz programja és változatos műsorkínálata teszi lehetővé. A „fesztiválhangulatot” többek közt koncertek tucatjai, könnyűzenei csemegék, valamint ismert és népszerű hazai és külföldi előadók biztosítják majd a nemzet fővárosában, Budapesten.

A Retro Tabán fellépői között hazánk rockéletének klasszisai – többek közt: Deák Bill Gyula, Nagy Feró és a Beatrice, Hevesi Tamás, Török Ádám és a Mini, Takács Tamás Dirty Blues Band, valamint az EDDA Művek – kaptak helyet, míg a Road Movie Live Műegyetem rakparti helyszínén a fiatalabbak érdeklődésére számot tartó Ivan&the Parazol, Kaukázus, Bohemian Betyars, Hiperkarma, és a Kelemen Kabátban lépnek fel. A Szabadréten a legjobb DJ-ké és az elektronikus zenéé lesz a főszerep, amíg az Utcazene Fesztiválon elsősorban külföldi előadókkal ismerkedhetünk.

A programkínálat gerincét a hagyományos állami események adják: az augusztus 20-ai ünnepnap programja a zászlófelvonással és a Szent István-napi díszünnepséggel kezdődik, ezt követően kerül sor a Magyar Honvédség Légi Parádéjára, a Kapisztrán téren pedig különleges hadászati bemutatókat és kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők.

 

A hagyományos hadi technológiák rajongói az 1927-ben épült Pannónia hajót csodálhatják meg, és az idén is megtekinthető az eredetileg 1938-ban megépített, ikonikus Aranyvonat. A Városok sétányán 348 magyar város zászlóinak, megyéinek, valamint a történelmi Magyarország 102 városának látványos installációját mutatják be, míg nemzetünk ikonikus sportolóival a Sporthősök programsorozat keretein belül ismerkedhetünk.

A Szent István Nap szervezői idén is gondoltak a magyar gasztronómia szerelmeseire: míg a hagyományos fogások kedvelőit a Magyar Ízek Utcája és a Csárdafesztivál várja, addig az ínycsiklandó street foodokat a Food Truck Show standjainál kóstolhatják meg az érdeklődők.

A rendezvény tavalyi sikerére való tekintettel újra megrendezik a Divat&Design Fesztivált a Bálnában, ahol a látogatók a legrangosabb magyar tervezőkkel találkozhatnak, kipróbálhatják kézügyességüket a kézműves foglalkozásokon, továbbá fenntarthatósági programokon és figyelemfelkeltő kerekasztal-beszélgetéseken is részt vehetnek. A Nehru-parton idén is megnyitja kapuit a Művészkert – itt sehol máshol nem látott egyedi zenei produkciók, filmvetítések és érdekes beszélgetések várják az irodalom és a kultúra szerelmeseit.

A gyermekkel érkezőknek a városligeti Varázsliget programkínálatából érdemes szemezgetniük, míg a népi kultúra szerelmeseit a nagy hagyományokkal bíró Mesterségek Ünnepe várja. Fülbemászó klasszikus dallamokért a Gellért-hegyi Panoráma Classical színpadához, az operettslágerekért pedig a Vigadó téri Operett Korzóra lesz érdemes kilátogatni.

A Szent István Nap rendezvényeinek ékköve az idei évben is az augusztus 20-ai tűzijáték - írja az MTÜ.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.