Történelem és turizmus: Vácott tartották a MUISZ tavaszi közgyűlését

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) március 12-én tartotta tavaszi közgyűlését Vácott, a PüspökVác Látogató és Rendezvényközpontban. Az eseményen a turizmus aktuális kihívásairól és lehetőségeiről esett szó, valamint előadást hallhattunk a vallásturizmus stratégiáiról és Budapest nemzetközi pozíciójáról.

Matkovich Ilona polgármester és Kelecsényi Ágnes, Vác és környéke TDM ügyvezető igazgatója bemutatták Vác történelmét és turisztikai vonzerejét.

Vác – az egykori mezőváros ma

Az egykor mezővárosként jelentős szerepet betöltő Vácnak a Duna közelsége és a kereskedelmi útvonalak miatt kiemelt szerepe volt a történelem során.


Fotó: Vác Tourinform

A turizmus napjainkban is egyre fontosabb szerepet tölt be a város életében, mondta Kelecsényi Ágnes, majd hozzátette, az itt található történelmi és kulturális emlékek – például a székesegyház, a főtér és a barokk épületek – különleges élményt nyújtanak az idelátogatóknak.

A város kedvező elhelyezkedése miatt könnyen megközelíthető akár autóval,  biciklivel vagy hajóval és itt halad át az EuroVelo nemzetközi kerékpárút is, amely vonzóvá teszi a kerékpáros turisták számára.

A kulturális és vallási turizmus meghatározó szerepet játszik Vác életében, és, mint elmondták, a helyi közösségek is elkötelezettek abban, hogy Vác egy olyan város maradjon, ahol a látogatók és a helyiek egyaránt otthon érezhetik magukat. Ebben segít az a számos kulturális és szabadidős program, a helyi piac nyüzsgése, a művészeti kiállítások és a természeti környezet, amelyek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egyedi élményt nyújtsunk minden ideérkező számára – hangsúlyozta a helyi TDM vezetője.


Fotó: Püspökvác Látogató- és Rendezvényközpont

Bozóky Anita, az Egyházmegyei Szolgáltatói Központ vezetője a vallásturizmus körébe tartozó váci műemlékekről és fontos látnivalókról beszélt, majd a vallásturizmus stratégiai lehetőségeiről szóló előadásában Liszka Levente, a Nemzeti Vallásturizmus Tanács titkára kiemelte, hogy a vallásturizmus körében kulcsfontosságú a hálózatok kiépítése, egy-egy kiemelt vallási helyszín nem csupán önmagában áll, hanem összekapcsolódik kisebb, viszont annál értékes helyszínekkel is. „Ezek együtt alkotnak egy rendszert, amely vonzóbbá és könnyebben elérhetővé teszi a vallási turizmust” – mondta.

Magyarország helye a világ turizmusában

„Magyarországon a külföldi turisták hozzájárulása egyre meghatározóbbá válik a szektor növekedésében”, kezdte előadását Dobó Mátyás, a Visit Hungary üzleti együttműködésekért felelős területvezetője.

Mint hangsúlyozta, Budapest az elmúlt években a világ turisztikai célpontjai közé került, ismertsége és vonzereje folyamatosan növekszik.

Ebben kiemelt szerepet játszik a légiforgalom növekedése. Beszélt a fő küldőpiacokró, a növekedési trendekről, ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a repülőtér fejlesztéseivel összhangban kiemelkedő növekedés figyelhető meg az Egyesült Királyság, Olaszország, Németország, az Egyesült Államok, Spanyolország és Izrael felől. Az utasszám Dél-Koreából 62 százalékkal, Spanyolországból 46 százalékkal, Németországból pedig 41 százalékkal nőtt.

Dobó Mátyás, a Visit Hungary üzleti együttműködésekért felelős területvezetője
Dobó Mátyás, a Visit Hungary üzleti együttműködésekért felelős területvezetője
Fotó: SZT

A jövőbeli célok kapcsán megfogalmazta: a magyar turizmus célja 2025-ben a növekedés fenntartása. Budapest tekintetében a hangsúly az épített örökségen, a biztonságos és barátságos városi környezeten, a gasztronómián, a termálvíz és rekreáción vannak, valamint a kulturális programok kiemelt szerepet kapnak. Beszélt a Visit Hungary 2025-ös kiemelt fókuszpontjairól:

Budapest, mint romantikus desztináció, kulturális és inspirációs turizmus, személyre szabott ajánlatok, fenntarthatósági kezdeményezések.

2025 a nemzetközi együttműködések éve lesz: a turizmus szakmai szereplői folyamatosan részt vesznek workshopokon, tanulmányutakon és kiállításokon, Budapesten a Mice turizmus stratégiai szempontból kiemelt jelentőséget kap. Ehhez létrehoztak egy új MICE alapot, amely évi 400 millió forintos kerettel támogatja a nemzetközi rendezvényeket.

Elnöki beszámoló

Ezt követően Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége elnöke beszámolt a szövetség 2024. évi tevékenységéről és gazdálkodásáról. Az elnök ismertette a szervezet lobbi tevékenységének főbb pontjait, többek közt elmondta:

a turizmus fejlesztése érdekében folyamatos párbeszéd zajlik az iparági szereplők és a döntéshozók között.

Javaslatok készültek a bánatpénz szabályozásának módosítására, az iparűzési adó kérdésének rendezésére, és Budapest Főváros Kormányhivatal ellenőrzési jogkörének bővítésére.

 Molnár Judit, a MUISZ elnöke
Molnár Judit, a MUISZ elnöke
Fotó: SZT

Az elnök külön kiemelte a MUISZ szakmai álláspontját, amely szerint 

a kizárólag B2B kapcsolatokkal rendelkező beutaztatóknak változatlanul nem indokolt az utazásszervezői tevékenység vonatkozásában előírt vagyonbiztosítékkal rendelkezniük, ugyanakkor a bejelentési kötelezettség indokolt.

Részt vettek a Kiemelt Partner Program pályázati anyagainak bírálatában, a Magyar Turisztikai Tanács eddigi ülésein és több szakmai szervezettel együtt levelet írtak Karácsony Gergely, Budapest Főpolgármesterének a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal további működése témájában, hogy akár szűkebb létszámmal, de hatékonyabban működő érdekegyeztető platform jöjjön létre.

A NiT Hungary és a MUISZ Közúti Közlekedési Bizottsága együttműködésében beadvány került benyújtásra a Kúriához, amely megsemmisítette az I. kerületi Budavári Önkormányzat közösségi együttélés szabályairól szóló rendeletének jogszabályba ütköző, az autóbuszok behajtását korlátozó pontjait

– ismertette Molnár Judit, majd hozzátette, alakult egy munkabizottság, amely több alkalommal ülésezett a Budapest Airporttal történő egyeztetés céljából. Több rendezvényre és együttműködésre is sor került a tavalyi évben, ezek között volt szakmai megbeszélés a Budavári Palotanegyed vezetőivel, Fenntartható turizmus workshop, Sabah Toursim Board rendezvény, illetve megbeszélés az Indonéz Utazási Irodák Szövetségével.

Az ez évi szakmai programok kapcsán megemlítette, hogy a turizmus további fejlesztése érdekében és a hazai utazási irodások ismereteinek gazdagítása céljából tanulmányutakat és szakmai eseményeket szerveznek.

 

 


A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról

A CNN is beszámolt a hétvégi budapesti kutyás fesztiválról 

Több száz tacskó és gazdi gyűlt össze a Városligetben.
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten

Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten  

Kiállítás, amely megmutatja, milyen fejlődési irányokat képviselhet egy ország, ha jó ötletek, elkötelezett emberek és megfelelő támogatás találkoznak egymással.
Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban

Hamarosan Anna Peter Breton kiállítása a Bródy House-ban 

Május 10-én különleges akvarell kollekció mutatkozik be exkluzív kiállítási miliőben.
A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel

A turisztikai szaktárca vezetője elégedett a belföldi utazási kedvvel 

Nagy Márton: húsvét után is tart az utazási láz.
Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén

Belföldi úti célok toplistája a május 1-jei hosszú hétvégén 

Tovább növekszik a tavaszi üdülési hullám, tömegek keltek útra a május 1-jével kezdődő négynapos hosszú hétvégén az egyik szállásfoglaló portál adatai szerint.
Galériák éjszakája a Bartók Béla úton

Galériák éjszakája a Bartók Béla úton 

Galériaséták, beszélgetések, irodalmi est, élő könyvtár, tárlatvezetések kiállító művészekkel és kurátorokkal, valamint zenei produkciók.
Indul a Best of Sopron

Indul a Best of Sopron 

A nagykövetek a számukra legkedvesebb élmények és emlékek alapján tesznek személyes ajánlásokat.
Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon

Kortárs szobrászati kiállítás Köveskálon 

A Káli Art Inn kertjében kiállított különleges alkotásokat minden évben neves szakmai zsűri bírálja egy verseny keretében – így történt ez idén is.
Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt

Friss NGM-jelentés a külföldi vendégérkezésekről Q1 alatt 

2025 első negyedévében közel 3,2 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, 8,4 százalékkal több, mint 2024 azonos időszakában.
Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény

Új ritkaságokkal bővült a dörgicsei autógyűjtemény 

Köztük a legendás Ferrari Testarossa és De Tomaso Mangusta.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.