Törvénysértő a Viking hajóskapitányának óvadéka

Törvénysértő volt az alsóbb fokú bíróságok döntése, hogy óvadékot engedélyeztek a 28 halálos áldozatot követelő dunai hajóbaleset miatt meggyanúsított hajóskapitány ügyében - mondta ki a Kúria hétfőn kihirdetett elvi jellegű határozatában. A konkrét ügyben a kényszerintézkedés változatlan maradt.

Az ügyben vízi közlekedés - halálos tömegszerencsétlenséget okozó - gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt indult büntetőeljárás a Viking Sigyn kapitánya ellen. Az alsóbb fokú bíróságok úgy döntöttek, hogy a gyanúsított 15 millió forintos óvadék ellenében Budapestre kiterjedő bűnügyi felügyelet hatálya alá kerül, nyomkövetőt kell viselnie, és hetente kétszer köteles jelentkezni a nyomozóhatóságon. Ezután kérte a legfőbb ügyész a Kúriát, hogy mondja ki: törvénysértő a bíróságok kényszerintézkedéssel kapcsolatos döntése. 

Az ügyészség többek között a szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozva kérte a 64 éves ukrán hajóskapitány letartóztatását, a gyanúsításban szereplő bűncselekmény ugyanis nagy tárgyi súlyú, 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, és a magyar hatóságok előtt nem volt ismert a gyanúsított magyarországi tartózkodási helye. Az ügyészség hivatkozott a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélyére is, mert a gyanúsított a baleset után adatokat törölt a mobiltelefonjáról. 

Ezzel szemben a védelem egyebek mellett azzal érvelt, hogy a hatóságok előtt ismert a hajóskapitány magyarországi tartózkodási helye, és nem törölt adatokat a mobiltelefonjáról. A védő hétfőn a Kúrián megjegyezte azt is, hogy közellenséget csináltak ügyfeléből, holott ugyanúgy megilleti az ártatlanság vélelme, mint bárki mást. 

A Kúria szóbeli indoklásában hétfőn kifejtette: az alsóbb fokú bíróságok döntései azért is törvénysértők, mert a bűnügyi felügyelet elrendelésének az alsóbb fokú bíróságok döntései szerint sem álltak fenn a feltételei. Azt ugyanis csak szökés, elrejtőzés veszélye esetén lehet alkalmazni, a bizonyítás megnehezítésének veszélye esetén nem. Az óvadék a bűnügyi felügyeletet biztosítja, tehát ha bűnügyi felügyeletet nem lehet elrendelni, akkor óvadéknak sincs helye - mondta ki. Kitért arra is, hogy az alsóbb fokú bíróságok is rögzítették a letartóztatás mellett szóló érveket, így például azt, hogy nélküle az ukrán hajóskapitánynak van lehetősége arra, hogy kikerüljön a magyar hatóságok látóköréből. 

A Kúria határozata elvi jellegű, csak a törvénysértést állapíthatta meg, a konkrét ügyben a kapitány ügyében elrendelt kényszerintézkedés változatlan maradt.

Őrizetbe vették a kapitányt

Segítségnyújtás elmulasztása miatt is gyanúsítottként hallgatják ki, és július 29-én őrizetbe vették a május 29-ei dunai baleset ügyében a szállodahajó ukrán kapitányát. 

A rendőrség honlapjára hétfőn felkerült közleményben emlékeztettek: a Budapesti Rendőr-főkapitányság a május 29-ei dunai hajóbaleset miatt vízi közlekedés - halálos tömegszerencsétlenséget okozó - gondatlan veszélyeztetése miatt folytat nyomozást, és a szállodahajó ukrán állampolgárságú kapitányát gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók hétfőn őrizetbe vették a kapitányt, akinek a kihallgatására segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt van szükség. 

(forrás: MTI)

 


Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.