Tovább fejlődhet az ökoturizmus a Kiskunságban

Mintegy 330 millió forintot fordított a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága (KNPI) a Péteri-tó eredeti medrének helyreállítására, ezzel költő-, pihenő- és táplálkozóterületet biztosítva számos védett madárfajnak - közölte a szervezet az MTI-vel.

Kiss Mónika, az igazgatóság ökoturisztikai és környezeti nevelési osztályának vezetője kifejtette: a Péteri-tó Kiskunfélegyházától 10 kilométerre délre, Petőfiszállás és Pálmonostora között fekszik. A 220 hektáros szikes tó és a körülötte található szikes rétek, legelők 1976 óta természetvédelmi oltalom alatt állnak. A terület legnagyobb értéke a páratlan madárvilág, hiszen több mint 200 madárfaj fordul itt elő. A Péteri-tó nádasaiban az összes hazai gémfaj költ, jellemző fészkelő a feketenyakú és a búbos vöcsök, a gulipán, a cigányréce és a nagy goda. A tó állapotát az 1920-30-as évekbeli szabályozások határozták meg. Ezek következtében a szabad vízfelület jelentősen csökkent, a medret halastavi hasznosításra alakították át, három egységből álló tórendszert létrehozva. Halastóként azonban ma már egyik tó sem működik.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság célja, hogy a lehetőségekhez mérten visszaalakítsa az egykori szikes tó eredeti úgynevezett mederalakulatát. Az így megújuló vizes élőhely szervesen kapcsolódik majd a Tisza-völgyet mint kiemelt nemzetközi jelentőségű madárvonulási útvonalat kísérő szikes tavak észak-déli irányú láncolatába, költő-, pihenő- és táplálkozóterületet biztosítva számtalan védett fajnak. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (Kehop) 329,9 millió forint támogatásával megvalósuló élőhely-rekonstrukció során azért, hogy újra egységes legyen a tó medre, az elmúlt több mint öt évben elbontották a tavak közötti gátakat és egy erősen erodálódott töltést.

A vízutánpótlás és a vízvisszatartás stabilizálása érdekében feltöltő csatornákat és azokhoz kapcsolódó vízügyi műtárgyakat újítottak fel, továbbá felszámoltak minden olyan létesítményt, amely az egykor ott folytatott halgazdálkodást szolgálta, köztük zsilipeket és ivadéknevelő tavakat, ezzel is növelve a terület természetességét. A Péteri-tónál most is látogatható Vöcsök-tanösvény és annak nyomvonalán található kilátó mellé a tó két másik oldalára is épült egy emeletes kilátó és egy madármegfigyelő les a természetvédelmi bemutatás részeként, valamint elkészült egy új tanösvény is.

Forrás: MTI


A Pénzmúzeum lett az Év Múzeuma

A Pénzmúzeum lett az Év Múzeuma 

Az Év Múzeuma Díjat a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont nyerte el a „nagy múzeumok” kategóriájában.
Új világsztár Budapest viaszmúzeumában

Új világsztár Budapest viaszmúzeumában 

Chris Hemsworth beugrott a Madame Tussauds Budapest születésnapi bulijára – az ausztrál világsztár figurája június elejéig fogadja rajongóit a Dorottya utcában.
Ünnepel az Aggteleki Nemzeti Park

Ünnepel az Aggteleki Nemzeti Park 

Ez volt az első olyan helyszín, ahol az országhatárt a felszín alatt is át lehetett lépni.
Őslények a DinóParkban

Őslények a DinóParkban 

Különleges programokkal vár a DinoPark a KÖKI tetőteraszán.
Elindult a 2025-ös Év Kerékpárútja szavazás

Elindult a 2025-ös Év Kerékpárútja szavazás 

Hamarosan eldől, melyik hazai bringaút nyeri el a címet a kerékpáros közösség voksai alapján.
Fényfesztivál Pécsett

Fényfesztivál Pécsett 

A Zsolnay negyed is bekapcsolódik a Pécsi Fényfesztivál vérkeringésébe.
Vészhelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába

Vészhelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába 

Súlyos rovarfertőzés miatt hét hónapra bezár a Pannonhalmi Főapátság klasszicista teremkönyvtára.
Május végén nyit a Lupa

Május végén nyit a Lupa 

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach.
Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján

Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján 

Fergeteges sportos hangulatban, több mint 3000 résztvevővel és teltházzal zárult az E.ON Business Run, Magyarország vállalati futó- és csapatépítő fesztiválja.
Növények napja Szegeden

Növények napja Szegeden 

Újra megrendezik a növények napját a szegedi egyetemi füvészkertben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.