Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Három új, PICK Bordó körtúra névre keresztelt túraútvonal várja a kirándulókat mostantól az ország három, gyönyörű panorámájú térségében.

A kezdeményezés egyik különlegessége, hogy csatlakozott hozzá a fiatalok nagy kedvence, a ValMar is. Ebből az alkalomból a pop duó három akusztikus dalt is készített, amelyeket egy technológiai innovációnak köszönhetően exkluzívan csak a PICK túraútvonalakon lehet meghallgatni.

A kampánynyitót Dobogókőn, az egyik PICK Bordó útvonal mellett tartották. A PICK képviseletében Szokolai Júlia, a Bonafarm Csoport húságazatának stratégia és marketing igazgatója elmondta, a márkát kötelezi a múltja, valamint a magyar közösségben generációk óta betöltött szerepe. 

"Több, mint 150 éves magyar márkaként részei vagyunk a hazai közösségnek és felelősséggel tartozunk a fogyasztóinkért. Hiszünk abban, hogy a rendszeres mozgás is hozzátartozik az egészségtudatos életmódhoz, a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett. Fontosnak tartjuk, hogy mindenkit, így a fiatalokat is kimozdítsuk a négy fal közül, a digitális világból, és buzdítsuk őket arra, hogy töltsenek minél több időt a szabadban, legyen menő és trendi a túrázás. Egy hétvégi kirándulás pedig nem csak a fizikai jóllétünket erősíti, de minőségi együttlétet is jelent a családdal és a barátokkal" – mondta Szokolai Júlia.

Szokolai Júlia
Szokolai Júlia
Fotó: PICK/Németh Norbert

Az igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy ilyenkor se feledkezzünk meg arról, hogy minőségi útravalók kerüljenek a hátizsákokba, piknik kosarakba. – Büszkék vagyunk arra, hogy a magyar kirándulók többségének a hátizsákjaiban ilyenkor ott vannak a PICK téliszalámis szendvicsek – tette hozzá.

Mint mondta, ezért is döntöttek úgy, hogy a mozgás és a közösségi élmények együttesét állítják a PICK tavaszi kommunikációjának középpontjába.

A korábbi kampányunk az ízemlékekre és az együtt átélt élmények közösségteremtő erejére összpontosított. Hogy milyen volt ott lenni a Népstadionban az emlékezetes Queen-koncerten 1986-ban, közösen nézni az 1999-es napfogyatkozást, vagy szurkolni a csodálatos magyar fociválogatottnak a 2016-os Európa-bajnokságon. A múlt ízemlékeinek felidézése mellett azt is fontosnak tartjuk, hogy a jelenben is megéljünk olyan örömteli momentumokat, amelyek a holnap ízemlékei lesznek. Erre pedig az egyik legalkalmasabb helyszín a természet.

 

A három PICK Bordó körtúra útvonalát a Magyar Természetjáró Szövetséggel közösen alakították ki. Farkas Péter, a szövetség kommunikációs és informatikai igazgatója azt mondta, mindenkire gondoltak a körtúrák megtervezésekor, és figyelembe vették, hogy az emberek kétharmada a legfeljebb 10 km-es távokat részesíti előnyben. "Két útvonalat ajánlunk a kissé gyakorlottabbaknak. Az egyik a Mecsekben, a Misina környékét 10,9 km hosszan bebarangoló, a másik pedig a Visegrádi-hegységben, a Dobogókőről induló, de a mindenki által ismert főcsapásról kissé letérő, 8,4 km hosszú körtúra. A harmadik, amely a Badacsony tetejét járja be, 4,4 km-es távjával a túrázáshoz kevésbé szokottaknak is bátran ajánlható. Mindhárom útvonal megnyitható a Természetjáró.hu-n és a Természetjáró mobillapban, ahol a túrák menet közben rögzíthetők, sőt meg is oszthatók másokkal. A leírásban külön jelöltük azokat a helyeket, az ún. szendvicspontokat is, ahol érdemes beiktatni egy kis pihenőt, és elfogyasztani az útravalót. Az utóbbi évtizedben a túrázás, mint a kikapcsolódás tartalmas és egészséges, közösségépítésre is kiválóan alkalmas formája, újra egyre népszerűbb, és a koronavírus-járvány miatti lezárások óta még többen választják. Ráadásul a kutatásunk szerint a rendszeresen túrázók 26 százaléka 18 és 29 év közötti, azaz a fiatalok is ráéreztek az ízére."

 

A PICK értékteremtő céljai között szerepel a fiatal generációk megszólítása is, akiket eltökélt szándékuk kimozdítani a kütyük világából és megmutatni nekik, mekkora élményt jelent értékes időt tölteni a barátaikkal, szeretteikkel a szabadban.

Ennek érdekében csatlakozott a kampányhoz Valkusz Milán és Marics Peti is. A ValMar duó tagjai a saját social csatornáikon népszerűsítik a túraútvonalakat, ahol megosztják személyes szalámis ízemlékeiket is a követőikkel. Emellett a duó exkluzív tartalmat is ad azoknak, akik ellátogatnak a PICK Bordó körtúra útvonalakra.

ValMar
ValMar
Fotó: PICK/Németh Norbert

Kiskorom óta imádom a PICK szalámit, már anyu is mindig téliszalámis szendvicset csomagolt, ha edzésre indultam, vagy bárhová. Így nagyon örültem a felkérésnek, bár hazudnék, ha azt állítanám, hogy sokat járok a természetbe - a sok koncert, forgatás, pörgés mellett nehéz belassulni. Ez a kampány ebben is segített, picit kiszakadtam, és jó társaságban, jó kis téliszalámis szendvicsek mellett idézhettem fel a gyerekkori ízemlékeimet.

mondta Marics Peti az élményeiről.

A ValMar dalainak akusztikus verzióit kizárólag a túraútvonalakon lehet majd meghallgatni a kampány honlapján (https://iranyaszabad.pick.hu/). Az érdeklődőknek fizikailag is a túraútvonalnál kell tartózkodniuk ahhoz, hogy lokáció cím alapján elérhetőek legyenek a feldolgozott dalok. Érdemes követni a két zenész közösségi oldalait is, mert májusban érkezik majd egy ezzel kapcsolatos meglepetés is egy új klip formájában.

A tavaszi kampány része az is, hogy a PICK szalámis szendvicseket nem akármilyen, hanem egyedi, neves kortárs grafikus által tervezett uzsonnás zsákokban vihetik magukkal a túrázók. Kárpáti Tibor grafikusművész kétféle szabadtéri szalámis ízemléket örökített meg az uzsonnás zsákokon. Ezeket április végéig (a készlet erejéig) a rudas PICK Téliszalámikhoz ajándékként csomagolva vihetik haza a vásárlók.  Mondhatjuk tehát, hogy igazán különleges uzsonnás zsákról beszélünk, amely a  praktikuma mellett művészi értékkel is bír.

Kárpáti Tibor immár másodszor dolgozik együtt a márkával. A művész volt a győztese a tavalyi ÍZ-EMLÉK-KÉPEK grafikai pályázatnak, amelyet a PICK és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közösen szervezett.

 


Új világsztár Budapest viaszmúzeumában

Új világsztár Budapest viaszmúzeumában 

Chris Hemsworth beugrott a Madame Tussauds Budapest születésnapi bulijára – az ausztrál világsztár figurája június elejéig fogadja rajongóit a Dorottya utcában.
Ünnepel az Aggteleki Nemzeti Park

Ünnepel az Aggteleki Nemzeti Park 

Ez volt az első olyan helyszín, ahol az országhatárt a felszín alatt is át lehetett lépni.
Őslények a DinóParkban

Őslények a DinóParkban 

Különleges programokkal vár a DinoPark a KÖKI tetőteraszán.
Elindult a 2025-ös Év Kerékpárútja szavazás

Elindult a 2025-ös Év Kerékpárútja szavazás 

Hamarosan eldől, melyik hazai bringaút nyeri el a címet a kerékpáros közösség voksai alapján.
Fényfesztivál Pécsett

Fényfesztivál Pécsett 

A Zsolnay negyed is bekapcsolódik a Pécsi Fényfesztivál vérkeringésébe.
Vészhelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába

Vészhelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába 

Súlyos rovarfertőzés miatt hét hónapra bezár a Pannonhalmi Főapátság klasszicista teremkönyvtára.
Május végén nyit a Lupa

Május végén nyit a Lupa 

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach.
Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján

Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján 

Fergeteges sportos hangulatban, több mint 3000 résztvevővel és teltházzal zárult az E.ON Business Run, Magyarország vállalati futó- és csapatépítő fesztiválja.
Növények napja Szegeden

Növények napja Szegeden 

Újra megrendezik a növények napját a szegedi egyetemi füvészkertben.
Családi programmal ünnepelnek a vízimentők

Családi programmal ünnepelnek a vízimentők 

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, amelynek alkalmából különleges családi rendezvényre várják az érdeklődőket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.