Új helyszínen a Zarándok Konferencia

2025. február 13. és 15. között, a hálózatosodás szükségességével, jó gyakorlataival hazai és nemzetközi előadókkal kerül megrendezésre a Zarándok Akadémia 4, ezúttal nemzeti kegyhelyünkön, Máriapócson.

A negyedik szakrális-spirituális turisztikai látogatómenedzsment műhelytalálkozó indító programjának különlegessége, hogy az első nap délutánján, az eseményre hívott és várt turisztikai szakemberek és a látogatókat fogadó központok, intézmények és szerveztetek képviselőinek lehetősége lesz belekóstolni a zarándoklatok hangulatába és lelkiségébe, ugyanis egy külön autóbusszal, együtt utazhatnak Budapestről Máriapócsra.


Fotó: Wikimedia Commons

Immár hagyományosan, a pannonhalmi főapát, Hortobágyi T. Cirill fővédnökségével megvalósuló konferencia-sorozat során, amelynek idei témája tehát a hálózatosodás, a szervezők, a szokásoktól eltérően, különleges aktivitásokkal biztosítanak lehetőséget az egyéni és szervezeti bemutatkozásra.


Fotó: Zarándok Akadémia

A rendezvényre érkező hazai és külföldi előadók között, a legkülönlegesebbeket kiemelve, olyan meghatározó szakembereket láthatunk, mint Kocsis Fülöp, érsek-metropolita, Gyuricza Kata Sára, a World Religious Tourism Destinations Network képviseletében, Dragonits Márta, az Ars Sacra Fesztivál mint hálózat témájában, Jackie Randle a World Trails Networktől, a turistautak világhálózatától, Nathaniel Scrimshaw a Pan American Trails Networktől, Ali Pretty a Kinetika, Beach of Dreams mozgalomtól, Nagy-Britanniából. Csermely Péter, evangélikus egyetemi lelkész, akadémikus gondolatai kísérik az egyes programelemeket.


Krízishelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába

Krízishelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába 

Súlyos rovarfertőzés miatt hét hónapra bezár a Pannonhalmi Főapátság klasszicista könyvtára.
Május végén nyit a Lupa

Május végén nyit a Lupa 

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach.
Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján

Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján 

Fergeteges sportos hangulatban, több mint 3000 résztvevővel és teltházzal zárult az E.ON Business Run, Magyarország vállalati futó- és csapatépítő fesztiválja.
Növények napja Szegeden

Növények napja Szegeden 

Újra megrendezik a növények napját a szegedi egyetemi füvészkertben.
Családi programmal ünnepelnek a vízimentők

Családi programmal ünnepelnek a vízimentők 

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, amelynek alkalmából különleges családi rendezvényre várják az érdeklődőket.
Hamarosan érkezik a nyár legnépszerűbb kulturális kalandja

Hamarosan érkezik a nyár legnépszerűbb kulturális kalandja 

Június 21-én újra Múzeumok Éjszakája.
14 helyszín 1 karszalaggal – videóval

14 helyszín 1 karszalaggal – videóval 

Programhegyek az esztergomi Múzeumok Éjszakáján.
Ha nyár, akkor KeszthelyFest

Ha nyár, akkor KeszthelyFest 

A szervezők bejelentették: már teljes a 2025-ös KeszthelyFest program.
Ecsetre kívánkozó fesztivál Budapesten

Ecsetre kívánkozó fesztivál Budapesten 

Egész napos akvarell bemutató a MagNet Közösségi Házban.
Több száz programmal vár Hajdúszoboszló

Több száz programmal vár Hajdúszoboszló  

A város turizmusa jelentős hatással van a kulturális programkínálatra.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.