Új kezdet Bükfürdőn

Ünnepélyes keretek között pénteken adták át Bükfürdő új főbejáratát, amely nemcsak fontos állomás a város és a fürdő történetében, hanem egy új kezdet is egyben. A megnyitót követően rendezték meg a Magyar Fürdőszövetség égisze alatt a 9. Strandok Éjszakáját is az élményfürdőben.

Az új főbejáratot Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője, dr. Németh Sándor, Bük város polgármestere és Boros László Attila, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója adta át.

A fürdő vezérigazgatója, Boros László Attila olyan építészeti alkotásnak nevezte a főbejáratot, amely újjáformálja a fürdő megjelenését az elkövetkezendő évtizedekre. Az új főbejárat modern, letisztult mégis látványos kinézetével a fürdő új stílusához igazodik. „Ez az a stílus és minőség, ami Bükfürdő arculatát az előttünk álló beruházásoknál meghatározza majd.” – emelte ki a vezérigazgató. A bejárat előtt impozáns üvegtoronyról vízesés hullik alá, esténként pedig fényjátékkal egészül ki a látvány. A belső tér még nyitottabb és világosabb lett, a vendégek kiszolgálását pedig további négy pénztárral bővítették.

Az új bejárat mellett még egy újdonság került bemutatásra, mégpedig a fürdő új arculata, amelyben az őselemek elevenednek meg: az éltető víz, az energiával feltöltő nap és maga a zöld természet. Ezzel együtt az eddigi Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum elnevezést is felváltja a Bükfürdő Themal & Spa.

Szombattól már csak az új főbejárat és a nyári bejárat üzemel, a korábban „A” bejáratnak hívott épületrész bezárt. A fürdő átépítése és korszerűsítése természetesen még nem állt meg itt, hiszen szeptember 15-től kezdődnek meg a Szent Kelemen gyógymedence átalakítási munkálatai.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.