Új lendületet kap a TDM-rendszer építése

Az elmúlt három év munkáját értékelve, ugyanakkor új stratégiai elképzelések, határozott és célirányos szervezeti átalakulás és kommunikáció mentén tervezi a Magyar TDM Szövetség munkáját a megújult elnöki kar.

A közösségépítés, szervezetfejlesztés, a belső- és külső kommunikáció új alapokra helyezését, a partnerségi hálózatok erősítésének és a TDM-rendszer jogszabályi hátterének kidolgozását segítő előkészítő anyag kidolgozását tekinti elsődleges feladatának a Magyar TDM Szövetség elnöksége.

Az újonnan megalakult elnökség első ülésén élénk diskurzus folyt a lehetséges továbblépési irányokról, megvalósítandó projektekről és megoldandó helyzetekről. A jelenlévők, elismerve az eddigi törekvéseket, egyetértettek a Szövetség szervezeti reformjának, a turisztikai szakmán belüli újrapozícionálásának, folyamatos és újrahangolt kommunikációjának összehangolt stratégia szerinti megújításában.

Kiemelt feladatként tekintenek a TDM rendszer szakmai hálózatokba való integrálására, melynek első aktusaként 2014. június 13-án, Tatán aláírták a nemzeti parki igazgatóságokkal való szorosabb együttműködést segítő megállapodást. A Magyar TDM Szövetség ezt a megállapodást néhány hónapos előkészítő munka során a Földművelésügyi Minisztériummal közösen dolgozta ki. A hálózatfejlesztés következő lépéseként 2014. június 29-én, Ópusztaszeren a 2013 májusában meghatározott Kárpát-medencei együttműködési rendszer kereteiről írnak alá a határon túli turisztikai szervezetek és az MTDMSZ szándéknyilatkozatot.

Semsei Sándor elnök külön kiemelte és örömmel nyugtázta, hogy első hivatalos meghívása a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal Budapest-stratégiát előkészítő megbeszélésére szólt, ahol a főváros turizmusának gyakorlatilag teljes egészét lefedő szervezetek képviselői, valamint Csomós Miklós, a Főpolgármesteri Hivatal főpolgármester helyettese és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. képviselői előtt ismertette az MTDMSZ új stratégiai elképzeléseit és biztosította a jelenlévőket arról, hogy az MTDMSZ minden szakmai segítséget megad számukra ahhoz, hogy Budapest is kooperatív alapokra helyezhesse a turizmussal kapcsolatos feladatainak ellátását.

Figyelembe véve a TDM rendszer előtt álló kihívásokat, a Szövetség a nyári hónapokra is szoros ütemtervet szabott. A tervezésben a 2014-2020-as EU-s fejlesztési időszak Operatív Programjai, a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepció további egyeztetési feladatai, a TDM jogszabályi háttéranyag véglegesítése, a TDM-kutatások folytatása, és egy tömör TDM érvanyag összeállítása került fókuszba.

A legfontosabb, megválaszolásra váró kérdés az elnökség egybehangzó véleménye szerint az, miért feltétlenül szükséges és elkerülhetetlen a Szövetség által képviselt, modern turizmusirányítási rendszer következetes megvalósítása és biztos alapokra helyezése hazánkban ahhoz, hogy az utóbbi időszak elért eredményei tartós növekedési pályára állíthassák a nemzeti turizmusgazdaság működését.

A vezetőség erre a kérdésre a következő országos TDM konferencia időpontjáig kész válaszokat kíván megfogalmazni, így a 2014. novemberére tervezett TDM országos találkozó már a megújult rendszer első próbatétele is lehet.

Az intenzív munkát elősegítendő a vezetőség 2014. július 14-én tartja meg következő stratégiai ülését, az ellátandó tevékenységekkel kapcsolatban felmerülő kérdéseket és javaslatokat az info@tdmszovetseg.eu címen és 70/94-95-177 telefonszámon köszönettel várják a Szövetség vezetői.


Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.