Új szafariautó a Hortobágyi Vadasparkban

Eddig is különleges élményben részesülhettek azok, akik a Hortobágyi Nemzeti Park területén található Hortobágyi Vadaspark szafari programján vettek részt, azonban most egy új szafariautóval bővült a szolgáltatás. A fejlesztés összesen 15 millió forintból valósult meg - olvasható az Aktív Magyarország honlapján.

A szafariról legtöbbeknek Afrika szavannái jutnak eszébe, pedig ennél sokkal közelebb, a Hortobágy szikes pusztáin is hasonló élményben lehet részünk. A civilizáció térhódítása előtt a Hortobágy területén nagy létszámban éltek legelő patások, mint az őstulok vagy a vadlovak. E nagyvadak leszármazottait tekinthetik meg testközelből azok, akik részt vesznek a Hortobágyi Vadaspark szafari programján. Az érdeklődőket egy kisebb időutazás várja, amely során megismerkedhetnek a területre jellemző élőhely-típusokkal, valamint azok állat- és növényvilágával. A körülbelül 25-30 perces túra egy nyitott szafari terepjáróval történik, a Vadaspark gyalogos zónáján kívül eső, úgynevezett Nagylegelő bejárásával, szakvezető kíséretében. A program során a vendégek részletes tájékoztatásban részesülnek a különböző élőhelyekről és a hozzájuk kapcsolódó fajokról. A látogatóknak lehetőségük van természetfotózásra is. „A vadaspark olyan természetközeli programokat kínál, ahol valamennyi generáció megtalálhatja a számára hasznos és értékes időtöltési lehetőséget. Az új szafari autó pedig amellett, hogy egyedi élményt nyújt, növeli a látogatók komfortérzetét is” - mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos az átadón.

A nemzeti park szafari programja eddig egy több mint 20 éves, speciálisan átalakított Land Rover terepjáróval történt, amely 8 utas szállítására volt alkalmas. Az autó jelentős futásteljesítménye és annak korszerűtlen dízelmotora a jármű korából adódóan gyakran meghibásodott, javítása idején a szolgáltatás esetenként hetekig szünetelt.



„A fejlesztéssel a vendégek elégedettségének növelése volt a célunk”, mondta dr. Kovács Zita, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója. A Toyota Hilux Single Cab típusú gépjármű átalakítása során eltávolították annak platóját, hogy egy speciális bukórendszerből álló felépítményt építhessenek. Az így kialakított utastérbe a látogatók maximális biztonsága érdekében 7 db speciális biztonsági sportülést rögzítettek, 4 pontos biztonsági övvel. A vendégtér az eső- és fényvédelem érdekében ponyvaborítást is kapott. A szakvezetést audio hangrendszer segíti vezeték nélküli mikrofonokkal és hangszórókkal, így a tájékoztatás nem egyirányú, az utasok számára kérdések feltevésére is van lehetőség. Az új autó benzinüzemű, így az sokkal alkalmasabb a terepviszonyokhoz és a tervezett igénybevételez. A HNPI távlati tervei között szerepel a szafari program kapacitásának bővítése egy tisztán elektromos, hasonlóan átalakított szafari busz beszerzésével.

A szafari eléggé időjárás- és talajviszony-függő, a résztvevők maximális létszám 7 fő. Jelentkezni a vadaspark ajándékboltjában van lehetőség, nagyobb csoportoknak 15 fő felett pedig előzetesen telefonon (+36 30 383 1612) vagy e-mailben ([email protected]). A Hortobágy-Malomházán található vadasparkban a szafari program mellett a puszta ősi élővilágát bemutató kiállítás, ajándékbolt és büfé, valamint az egyedi játékelemeket is tartalmazó játszótér várja a látogatókat. A kifutók kialakítása pedig kiváló lehetőséget nyújt az állatok fotózására. A Vadaspark egész évben nyitva tart, azonban csak szervezett formában látogatható, a Kilenclyukú híd lábánál található Pásztormúzeumtól induló járatokkal. Csoportok számára, illetve szezonon kívüli egyéni látogatáshoz egyaránt előzetes bejelentkezés szükséges.


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.