Új virtuális program a Műcsarnokban

Kibővített virtuális sétákat kínálnak, az új programokkal nemcsak a tárlat hangulatát mutatják be, hanem a teljes kiállítást bejárhatóvá teszik.

Bíznak a mihamarabbi újranyitásban és az előzetes tervek szerint valósítják meg a kiállítási programokat. Tárlataikhoz részben már eleve virtuális eseményeket terveztek, mert a bezárástól függetlenül is azt tapasztalják, hogy nagy az érdeklődés az online szakmai és közönségprogramok iránt.

Jelenleg is sok ingyenes és belépőjegyes kísérőprogram - tárlatvezetés, kerekasztal-beszélgetés - tölthető le a Műcsarnok honlapján. Minden jelenlegi és számos korábbi kiállítás elérhető virtuális sétán, több mint 70 tárlatot örökítettek meg ebben a formában.
Az új, kibővített virtuális sétákon minden kiállított mű külön-külön előhívható, a bejárást hang- vagy videóanyaggal kísérik. Ezeket az extra bejárásokat a normál belépőjegyek árának feléért kínálják, eddig az Egy időben - Stúdiólátogatások, a Beat ünnep - Kőbányai János fotói és A bomlás virágai - Fejezetek a Hórusz Archívumból című kiállításokra készültek el a séták.
A Műcsarnokban 20 kiállítás nyílt a tavalyi évben. Akadt, amelyiknek a megnyitója volt virtuális és olyan is, amelyet menet közben kellett bezárni, de mindegyik látogatható volt személyesen is. Egyetlen 2020-as eseményt halasztottak ez év őszére, mert magát a keretrendezvényt - az eucharisztikus világkongresszust - is átütemezték.
A tervek szerint az állandó programok az idén sem maradnak el: 2021-ben is a Műcsarnokban lesz a Budapest Fotófesztivál nyitókiállítása, megrendezik a II. Fotóművészeti Nemzeti Szalont, valamint a Derkót, a Derkovits képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítását. Emellett számos egyéni és tematikus tárlatot szerveznek - számításba véve az esetleges tartósabb karantént, így párhuzamosan terveznek online és offline eseményeket.

A virtuális séták a http://mucsarnok.hu/mucsarnok/virtualis_setak.php linken keresztül érhetők el.

Forrás: MTI


Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjuktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.
Innovációs díjat kapott a Skanzen

Innovációs díjat kapott a Skanzen 

Az előremutató projekt egyesíti a kultúrát a gondoskodással, egyedülálló módszertani és mentálhigiénés erőforrást biztosítva.
Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál?

Közeleg a főszezon - milyen a jó vendégvárás a Balatonnál? 

Balatoni vendéglátás, vendégvárás témában Csapody Balázs, a Kistücsök étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómia Akadémia (PGA) elnöke kérdezte a tó körül élő, szolgáltatási területen dolgozó szakértőket.
Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot

Elképzelhető, hogy végleg lezárják a Rám-szakadékot 

A klímaváltozás a népszerű kirándulóhelyekre is hatással van.
Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat

Kiosztották a Hévíz Város Turizmusáért díjat 

Molnár Ágnes a szálloda nyitása óta az Európafit oszlopos tagja.
Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni

Turizmusban a kulcs: az utazó fejével kell gondolkodni 

Egy friss kutatás eredményeiről számolt be Sulyok Judit, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének tudományos munkatársa a Veszprémben tartott Balaton Konferencián, május 2-án.
Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái

Titkokat őriznek az ország legkülönlegesebb és legidősebb fái 

Az Évgyűrűkben őrzött történetek – Magyarország fáinak titkos meséi című fotókiállítást május 4-én nyitják meg Badacsonyörsön.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.