Új zarándokközpontot avattak Máriapócson

Az emberek testi és lelki gyarapodását segíti, ha az egyház szabadon betöltheti szolgálatát - jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson.

Semjén Zsolt a hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye új zarándokközpontjának ünnepélyes avatásán arról beszélt: felekezeti és vallási hovatartozástól függetlenül mindenkinek az az érdeke, hogy testi és lelki értelemben az ember szabadon kibontakozhasson, ebben pedig az egyháznak nagyon fontos szerepe van.

Hozzátette, hogy ha az Istennel való kapcsolat kinyílik, akkor az erőt ad a napi problémákban megfáradt embereknek életük rendezéséhez, saját boldogulásukkal pedig a társadalom javát szolgálják.

A kereszténydemokrata politikus a kommunizmus áldozatainak emléknapjára utalva hangsúlyozta, az ateizmusra és istentelenségre épülő kommunizmus árnyékában a zarándokközpont átadása szimbolikus jelentőséggel bír. Helyreállt a dolgok normális rendje, azaz együtt van az egyház, az állam, a megye és az önkormányzat, illetve együtt vannak a magyarországi és az erdélyi magyarok - fogalmazott Semjén Zsolt.



A Mária sugara - Közös vallásturisztikai értékek megőrzése és bemutatása című, 1,3 millió euró (397 millió forint) költségvetésű nagyprojekt egyik elemeként elkészült, mintegy 600 négyzetméteres központban a zarándokok fogadására, rendezvények és konferenciák megtartására is alkalmas termeket alakítottak ki, illetve a létesítmény négy kisebb - tárgyalásokra, gyóntatásra, kiscsoportos foglalkozásokra alkalmas - helyiséggel is rendelkezik. Az új épületben orvosi szoba, vizesblokkal felszerelt baba-mama szoba, egy játszóház és egy kegytárgybolt egyaránt helyet kapott.

A program keretében a máriapócsi zarándokház felépítésén kívül a Máriapócs-Szatmárnémeti vonal mentén a nagykárolyi görög katolikus templom és közvetlen környezetének felújítása, a nagykárolyi Kalazanci Szent József római katolikus plébániatemplom épületének felújítása, valamint a szatmárnémeti román görög katolikus Popp Aurel-kápolna rekonstrukciója is megvalósult.

Forrás: MTI


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.