Újabb impresszionista óriás érkezik a Szépművészeti Múzeumba

Szeptember 22-étől ismét egy francia impresszionista sztár képei töltik meg a múzeum falait: Pierre-Auguste Renoir alkotásai érkeznek egyenesen Párizsból, a Musée d'Orsay-ból és a Musée de l'Orangerie-ból.

A kiállítást az is indokolja, hogy 2019-ben a múzeum megvásárolta a mester Fekvő női akt (Gabrielle) című kései művét.

A francia impresszionista és posztimpresszionista korszak jelentős művészeit több alkalommal is láthatta már a magyar közönség a budapesti Szépművészeti Múzeumban. A sort a Monet és barátai című kiállítás kezdte 2003-ban, majd jött a Van Gogh Budapesten, 2006-ban, a Cezanne és a múlt 2012-ben, legutóbb pedig a Cezanne-tól Malevicsig című kiállítás volt látható 2021-ben.

Renoirt az egyik leghíresebb impresszionista festőként tartják számon, ugyanakkor hat évtizedet felölelő, az 1860-as évek elejétől egészen 1919-ben bekövetkezett haláláig kibontakozó, gazdag és sokszínű életművének jelentős része kívül esik a mozgalom keretein, írja a múzeum, honlapján. Fiatal, kezdő művészként egyike volt az új stílus megteremtőinek.

1881-es, sorsdöntő olaszországi útját követően azonban elfordult az impresszionizmus megközelítésétől és célkitűzéseitől. A szilárdabb, állandóbb kifejezési formát kereső festő nagy elődeihez, Raffaellóhoz, majd a francia rokokó mestereihez, Jean-Antoine Watteau-hoz, Jean-Honoré Fragonard-hoz, François Boucher-hez, végül Tizianóhoz és Peter Paul Rubenshez fordult útmutatásért.

„Figurális festő vagyok" – hangoztatta Pierre-Auguste Renoir (1841–1919), arra utalva, hogy mindig az embert állította művészetének középpontjába. Portréfestőként érzékenyen rögzítette az arcok rezdüléseit, a tekintetek ragyogását, a ruhák tündöklését. Életképein a szereplők közötti hétköznapi, kedélyes interakciókat, a modern élet új jelenségeit örökítette meg. Aktjaiban a női test szépségét, a bőr selymes ragyogását ünnepelte.

Képeit barátok, festőtársak, műkedvelők, családtagok népesítik be, akik így egy élettel teli, gondtalan, harmonikus világ részévé válnak.

Forrás: Travelo


Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.
Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett

Új történetek, nyári városnéző séták Pécsett  

A színes kínálat mind a helyiek, mind a városba látogató turisták részére tartogat számos új történetet.
Egy héttel később nyit a Lupa

Egy héttel később nyit a Lupa 

Az eredetileg tervezett időponthoz képest.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.