Újabb sörös eseménnyel bővül a budapesti fesztiválpaletta

Augusztus utolsó hétvégéjén Budán, az Allee melletti sétányon a német söröké és sörkultúráé lesz a főszerep, négy napon keresztül.

A Serfőző csapata idén szervezi meg az első Budapesti Német Sörfesztivált, amely rendezvényt fővédnöki támogatásáról biztosította Dr. Heinz-Peter Behr, a Németországi Szövetségi Köztársaság nagykövete.

A rendezvény mondhatni extrém módon hiánypótló. Az egyik legnagyobb európai sörnagyhatalom söreinek dedikált rendezvény ugyanis még nem volt sem Budapesten, sem Magyarországon. Mivel azonban ez évben van a világ sörgyártását máig meghatározó Bajor Sörtisztasági Törvény (Reinheitsgebot) ötszázadik évfordulója, a Serfőző úgy döntött, méltó módon emlékezik meg erről. A Budapesti Német Sörfesztiválon kifejezetten Németországból származó házi - , kisüzemi - és nagyüzemi sörfőzdék söreit lesz lehetősége megkóstolni a látogatónak. Számos olyan sörrel találkozhatnak majd a rendezvényen, amelyekkel Magyarországon eddig nem vagy csak nagyon ritkán találkozhattak.

A sörök és egyéb italok mellett olyan ételeket fogyaszthatnak az érdeklődők majd, amelyek kifejezetten a német gasztronómiához és a sörökhöz kapcsolódnak. Kultúrtörténti adalékokkal pedig Katona Csaba, az MTA történésze szolgál majd: a „sörtörténész” minden nap vidám előadást tart a német sörök történetéről, valamint az idén 500 éves német sörtisztasági törvényről. Mindemellett sörkostólókra, sörivó versenyekre és halk, hangulatos sramli zenére is számíthatnak az érdeklődők.

A rendezvényen felvonuló márkák a teljesség igénye nélkül:
Bitburger, Büble, Dab, Eichbaum, Erdinger, Erdinger Urweisse, Fischer's, Fóti Sörfőzde (500 éves a Reinheitsgebot különkiadás), Hacker-Pschor, Krombacher, Kösritzer, Maissel's Weisse, Paulaner, Radeberger, Rotburger, Scherdel, Schöfferhofer, Thurn und Taris, Warsteiner, Weinheinstephan, Wernesgrüner.

A rendezvény látogatása ingyenes, valamint minden sörös standnál készpénzes fizetési lehetőség lesz. Várnak mindenkit a szervezők augusztus 25-től augusztus 28-ig az Allee bevásárlóközpont melletti sétányon.

A Facebook-esemény ide kattintva érhető el.


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.