Újabb termálkút kísérőgázát hasznosítják Kisújszálláson

Mintegy 250 millió forintból erőmű épül a kisújszállási Kumánia Gyógy- és Strandfürdőben, hogy a meglévő mellett egy újabb termálkút kísérőgázát is hasznosítani tudják a városban energiamegtakarítási céllal - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere az MTI-vel.

Kecze István (Fidesz-Nagykun Polgári Kör) elmondta: a jelenleg is folyamatban lévő és a tervek szerint tavasz végére elkészülő beruházás nagyrészt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) nyertes pályázatának köszönhetően valósul meg, de a költségekhez az önkormányzat is hozzájárult. Hozzátette: a hulladékhővel télen fűteni, nyáron hűteni tudnak majd.

Ezzel és a napelemes hálózattal környezetkímélő energiaellátást biztosítanak majd az önkormányzati tulajdonú intézményekben: az Illéssy utcai bölcsődében, a védőnői szolgálatnál, a háziorvosi és fogorvosi rendelőknél, valamint a Kumánia irodáiban, a gyógytornateremben és a konferenciateremben - sorolta. Előzetes becslések szerint a beruházással évente mintegy 20-25 millió forint energiamegtakarítást érnek majd el. Szólt arról is, hogy a fürdőben lévő 1-es termálkút kísérőgázát egy harmadik felet is bevonó finanszírozással évek óta hasznosítják egy gázmotor segítségével. A hulladékhő két egyházi fenntartású középiskolát és egy kollégiumot is kiszolgál - mondta a polgármester.

Forrás: MTI


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.