Újra ragyog a fertődi Esterházy-kastély

Az idén lezárult egy projekt, amelynek keretében a földszinti és első emeleti kiállítási terek, valamint a keleti összekötő szárny földszintje és az innen induló barokk lépcső, a Belvedere és az óraszint műemléki helyreállítása történt meg.

"Az értékteremtés és a műemlékvédelem mellett az is fontos, hogy élettel töltsük meg az ódon falakat, olyan eseményeket, programokat, koncerteket hozzunk ide, amelyekkel nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is életre szóló élményeket adhatunk. Azt gondolom, hogy ez a fajta megközelítés is fontos ahhoz, hogy lépéseket tegyünk a fenntartható hasznosítás irányába." - nyilatkozta a Kisalföldnek Oláh Zsanett, az Eszterháza Kulturális Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Cél, hogy a kert is visszanyerje régi pompáját

"A következő fontos mérföldkő 2024 tavaszán várható, amikor befejeződik a nyugati szárny rekonstrukció­ja, és már arról is van elképzelésünk, milyen szakmai tartalommal fogjuk megtölteni. Ennek véglegesítése természetesen a következő néhány hónap feladata lesz, de azt szeretnénk, ha a jövő év második felére a teljes nyugati szárnyat visszaadhatnánk a látogatóközönségnek."

"Egykoron számos szökőkút, játékos vízi elemek díszítették a kastélykertet, amelyek jelenleg nem, vagy csak részben üzemelnek, ezért erre is szeretnénk nagyobb figyelmet szentelni a jövő évben. Célul tűztük ki azt is, hogy a kert minden tekintetben visszanyerje régi pompáját" – osztotta meg terveiket az ügyvezető. 

Tovább az interjúra >>

Forrás: Kisalföld


Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja

Több, mint ötven koncert – teljes a Jazzfest Budapest programja 

A Jazzfest Budapest április 27. és május 14. között negyedik alkalommal hozza el a műfaj legkiválóbb hazai és nemzetközi előadóit a főváros különböző helyszíneire.
Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára

Még jelentkezhet a Kerékpáros Turisztikai Konferenciára 

Így még azok is csatlakozhatnak előadóként, akik nem tudták időben elkészíteni az absztraktjukat.
Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon

Vidéki vs. fővárosi rendezvényhelyszínek – szakértői kerekasztal a Rókusfalvy Birtokon 

Az „Út a fenntartható desztinációmenedzsment felé” című kerekasztalbeszélgetés a vidéki és fővárosi rendezvényhelyszínek szerepét vizsgálta.
Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért

Francia példa a szatmári és beregi térségben a turizmus fellendítéséért 

Cél, hogy a helyi nyersanyagok és termékek, valamint a térség épített és természetei értékei széles körben ismertté váljanak.
Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra 

Már több mint 50 pályázat érkezett az idei Flash díjra, a rendezvényszakma legnevesebb megmérettetésére.
Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe

Elkészült a V4 országok zarándokhelyeinek digitális térképe 

A projekt a Visegrádi országok zarándokturizmusának támogatását célozza meg.
Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról

Visit Hungary: összesítő adatok a tavalyi belföldi vendégforgalomról 

Magas volt a belföldi vendégforgalom 2024-ben, a vármegyék nyertese Veszprém volt, ahol több mint egymillió hazai vendéget fogadtak.
Komolyzenei fesztivál Szegeden

Komolyzenei fesztivál Szegeden 

Az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik.
André Kertész kiállítás a Capa Központban

André Kertész kiállítás a Capa Központban 

Válogatás André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből.
Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten

Nyár elején termálturisztikai nemzetközi konferencia Budapesten 

A Nemzetközi Termálturisztikai Konferenciát június 4-6. között tartják a magyar fővárosban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.