Újraszentelik az egyik legősibb magyar templomot

Október 5-én újraszentelik az ezeréves múltra visszatekintő, megújult Szent Mihály Főszékesegyházat, az ősz folyamán pedig a veszprémi várnegyed több épülete is megnyílik a látogatók előtt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Vezetett sétákon csodálhatjuk meg a főszékesegyházat és annak altemplomát, az Érseki Palota különleges termeit, a 13. századi Gizella Kápolnát és a várnegyed egyik legősibb emlékét, a Szent György Kápolnát is.

A Szent Mihály Főszékesegyház a főegyházmegye szíve, és falaiban a mai napig ott vannak a Boldog Gizella által alapított egykori székesegyház építőkövei. A hitet tárgyi emlékekkel is szeretnénk erősíteni, a térben viszontláthatjuk őseink igyekezetét. Ennek jegyében választottuk ki a székesegyház újraszentelésének dátumát is: október 5-én lesz, éppúgy, ahogyan 1910-ben, az akkori megújítás, átalakítás után” – mondja Dr. Udvardy György veszprémi érsek.

A veszprémi főszékesegyház az egyik legősibb magyar templom.

Gizella királyné alapította, építése 1030-1040 körül kezdődhetett meg. A következő évszázadokban többször újjáépítették, legutóbb 1907 és 1910 között, neoromán stílusban. A főszékesegyház restaurálása, megújítása már 2023-ban lezárult, nemrég azonban az altemplomban zajló munkálatok is befejeződtek, így a teljes épületet megnyitják a hívek és az érdeklődők előtt. A bazilikát 2025. október 5-én, a 15 órai ünnepi szentmisén szenteli újra Dr. Udvardy György érsek.

A veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház
A veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház
Fotó: Lendvai István

Rengeteg program a Szent Mihály-napokon

A Szent Mihály Főszékesegyház újraszentelése lesz a 2025-ös Szent Mihály-napok kiemelt eseménye. A veszprémi várnegyedbe látogatókat gazdag programsorozat várja, amelynek első eseménye szeptember 25-én és 26-án a Vitéz Boleszláv és Közép-Európa születése című tudományos konferencia lesz, amelynek a megújult Érseki Palota ad majd otthont.

A szeptember 27–28-i hétvégén Szent Mihály-napi vezetett sétákon, kiállításokon, zenés áhítaton és ünnepi szentmisén, hangversenyeken, pódiumbeszélgetéseken, a Veszprémi Érseki Pincészet borkóstolóján, valamint a „Gofrizz a pappal, szerzetessel!” elnevezésű programon is részt vehetnek az érdeklődők. A gyerekekkel érkezők is több rendezvény közül választhatnak: csatlakozhatnak a „Küldetés Szent Mihály nyomdokán” játékhoz, a Biró-Giczey Ház kreatív alkotóudvarában templommakettet, családi címert, ablakdíszeket készíthetnek, de a logikájukat is próbára tehetik.

Októbertől megkezdődik a veszprémi várnegyed elkészült épületeinek ütemezett átadása is.

A látogatókat hétvégenként megújult tartalommal várják majd a már jól ismert várséták. Ezeken az alkalmakon az érdeklődők megtekinthetik a Szent Mihály Főszékesegyházat és annak altemplomát, ahol Padányi Biró Mártonnak, a 18. század egyik legnagyobb hatású veszprémi püspökének monumentális, több mint 260 éves síremléke áll.

A veszprémi Szentháromság tér
A veszprémi Szentháromság tér
Fotó: Nagy Lajos

A várséták során megnyitják az érdeklődők előtt az Érseki Palota metszet- és portrétermét, szalonjait, valamint a dísztermet, ahol Közép-Európa egyik kiemelkedő barokk festőjének, Johann Ignaz Cimbalnak az alkotásait közel eredeti pompájukban csodálhatják meg. Kiemelt alkalmakon az érseki kápolna és a Koller-könyvtár is látogatható lesz.

A vezetett séták érintik majd a 13. századi, kétszintes Gizella Kápolnát, valamint a várnegyed egyik legősibb emlékét, a Szent György Kápolnát, ahol a legenda szerint Szent Imre herceg tisztasági fogadalmat tett, és amely az elmúlt időszakban visszanyerte eredeti, liturgikus funkcióját, így keresztelőkápolnaként várja a hívőket és a látogatókat.


Meghalt Somogyi Győző

Meghalt Somogyi Győző 

A hírt a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság tudatta tagjaival.
 A Palatinus legnépszerűbb látványossága  visszatért

A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért 

Az idei nyári főszezon egyik kiemelt fejlesztése a Palatinus strand közel százéves hullámgépének felújítása, amely sikeres próbaüzemet követően ismét működik.
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált

Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált 

Új kulturális eseménnyel gazdagodik a Balaton északi partja.
Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban

Ókori római lakoma az Aquincumi Múzeumban 

Az idei év központi tematikájához csatlakozva Aquincumban is az ízekbe zárt történetek körül forog az este.
Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka

Forgalomkorlátozás a fővárosban péntek éjszaka 

A „Mozgás éjszakája” nevű rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek éjszaka a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán. 
Várak, amelyek Magyarországon várnak

Várak, amelyek Magyarországon várnak 

Egyértelműen az Egri vár vezeti a népszerűségi rangsort.
Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja

Új díszkivilágítást kapott a Feneketlen-tó szökőkútja 

Új látványelemmel gazdagodott Budapest egyik legismertebb városi parkja.
Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek

Nemzetközi rangos díjak a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépületnek 

Két rangos elismerést is elnyert az Architizer A+Awards nemzetközi építészeti versenyén a debreceni Nagyerdőbe tervezett kiállítóépület.
Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei

Eltűnt küldemények, sorozatos késések: összefogtak a Foxpost ügyfelei 

Megugrott az online-vásárlók száma – a csomagszolgáltatók közül néhányan nem tudják kezelni a helyzetet.
Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén

Medvék az Aggteleki Nemzeti Park területén 

Az igazgatóság munkatársa kora délután látott egy anyamedvét és egy bocsot.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.