Ütősnek ígérkezik az EKF-megnyitó a hétvégén

Hétvégén tartják a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa programsorozat megnyitóját, az esemény a belváros három különböző pontján egyszerre történik - tájékoztatta szerdán az MTI-t a rendezvénysorozat sajtófőnöke.

Müller Mihály elmondta, hogy a szombat esti, Ragyogj! névre keresztelt megnyitó három helyszínen, a veszprémi sétáló utcán, a várban, valamint az Óváros téri színpadon lesz látható. Mint mondta, a programok már szombaton délelőtt 10 órakor megkezdődnek és vasárnap hajnalig tartanak. A Szent Imre téri színpadon a népzenéé és a néptáncé lesz a főszerep, a Hangvilla előtti téren délután 2 órától vasárnap hajnalig bárzongoristák szórakoztatják a műfaj kedvelőit. A városháza előtti téren a veszprémi és régiós énekkarok dalolnak a közönségnek és a közönséggel. A Papírkutya elnevezésű vendéglátóhelyen egész nap jazz, blues és a soul zene hallható majd, az Expresszóban pedig délelőtt 10 órától családi programon vehetnek részt a látogatók.

Az EKF iroda Kossuth utcai kirakatában a Little Moon zenél délután 2-től éjjelig, a Veszprémi Petőfi Színházban pedig az operett, a színház és az irodalom kedvelőit várják. A zártkörű, hivatalos megnyitó délután öt órakor kezdődik, amelyet a köztelevízió élő egyenes adásban közvetít. Az este nyolc órakor kezdődő megnyitó ünnepségen a fényfestés, a zene és a tánc eszközeivel megelevenedik a város történelme, a régió sokszínűsége. Fellép mások mellett a Bozsik Yvette Társulat, a fénymunkáikról ismert Kiégő Izzók csapata és ifj. Zsuráfszky Zoltán tánckoreográfus. A megnyitót követően városszerte utcaszínházi dobshow veszi kezdetét, az Óváros téren a bécsi Kruder & Dorfmeister DJ-duó produkcióját az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címet viselő másik két várost képviselő temesvári és elefszínai DJ-k műsora színesíti.     

Vasárnap reggel az Óváros téri piacon helyi termékeket lehet majd vásárolni, valamint városi és várbeli sétákon ismerhetik meg Veszprémet az érdeklődők. A Himnusz születésének 200. évfordulójának tiszteletére együtt szaval Veszprém, a Veszprémi Petőfi Színház szervezői vasárnap este a színházkertbe várják az érdeklődőket, hogy a fáklyákkal kivilágított téren, együtt szavalják el a Himnuszt. A Forte Társulat Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából A helység kalapácsa című eposzparódia kortárs zenei és színházi bemutatójára készül. Az előadás a Hangvilla nagytermében este nyolc órakor kezdődik. A hétvégén 13 helyszínen 50 ingyenes program várja a városba érkezőket.

Forrás: MTI


Zenei élmények országhatáron innen és túl

Zenei élmények országhatáron innen és túl 

A Határtalan nyár rendezvénysorozat továbbra is sokszínű kulturális élményeket kínál mindenki számára.
Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson

Több ezren vettek részt a hétvégi sáros futáson 

A nyáregyházi motocross pálya ezen a napon igazi kalandparkká változott.
Itt a friss globális hőtérkép

Itt a friss globális hőtérkép 

Bolygónk rendületlenül melegszik, kivétel volt a hazai hideg május.
Szent Iván éjszakáján chill a város felett

Szent Iván éjszakáján chill a város felett 

Az év legrövidebb éjszakájához kötődő alkalom világszerte a fény és a nyár ünnepe.
Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel

Öbölátúszás Tihany-Balatonfüred között: 1521 résztvevővel 

Június 14-én 1521-en vágtak neki, hogy átszeljék a Balaton egyik legikonikusabb öblét Tihany és Balatonfüred között.
Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból

Múzeumok Éjszakája – ízelítő a székesfehérvári programokból 

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás.
Gyógyvizek birodalma:  célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész

Gyógyvizek birodalma: célcsoportok és gyógyturizmus – tudósítás a konferenciáról 2. rész 

A beszélgetés célja volt annak bemutatása, hogy a fürdőgyógyászat nemcsak hagyomány, hanem komoly tudományos potenciállal rendelkező, jövőformáló ágazat is.
Nyár a szolnoki RepTárban

Nyár a szolnoki RepTárban 

A gyerekek örömére egész nyáron nyitva a tematikus repülős játszótér, ahol játékos formában ismerkedhetnek a repülés világával.
Miért távozott a Hagymatikum vezetője?

Miért távozott a Hagymatikum vezetője? 

A távozás hátterében az elmúlt másfél-két év intenzív munkaterhelése áll.
Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban

Egész nyáron ingyenes tárlat a Brody House-ban 

„Ha már itt vagyunk – Kristóffal” címen nyílik kiállítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.