Várják a pályázatokat a MaReSz Flash Awardra

A pályázatbenyújtási határidőt április 8-ig meghosszabbították, a pályázatokat idén is elismert szakemberekből álló zsűri bírálja el két körben.

Mint a MaReSz ezzel kapcsolatos közleményéből kiderül, Idén összesen 14 kategóriában lehet pályázni a tavalyi év legFLASHebb, legkreatívabb, legszínvonalasabb rendezvényeivel. Tovább bontották Az Év rendezvénye kategóriát annak érdekében, hogy kisebb rendezvények is indulhassanak a versenyben. Az Év rendezvényhelyszíne kategóriában pedig nem csak klasszikus rendezvényhelyszínek, hanem rendezvényeknek otthont adó szállodák jelentkezését is várják.


Fotó: MaReSz

A pályázatokat idén is elismert szakemberekből álló zsűri bírálja el két körben. A teljes zsűri értékelése alapján kialakuló shortlist pályázatai közül a főzsűri fogja kiválasztani a győztes pályamunkákat május elején.

A pályázat shortlisteseit és nyerteseit kiemelten kommunikálják a szaksajtóban. Fontos információ továbbá, hogy a Flash Award díj beleszámít a Kreatív Apex Event Toplistájába is. 

Röviden a Flash Awardról:

A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) idén 3. alkalommal hirdette meg a rendezvényszervező és -szolgáltató szektor szereplői számára létrehozott Flash Award by MaReSz szakmai díjpályázatot. Az egyre népszerűbb verseny célja, hogy elismerje az adott év legFLASHebb, legkreatívabb, legszínvonalasabb munkáit és bemutassa a rendezvényszakma komplexitását. Idén a tavalyihoz képest is több, összesen 14 kategóriában lehet beadni pályázatot. Egy pályázó akár több pályázatot is beadhat.

A verseny pályázati kiírása a https://www.flashaward.hu/ honlapon érhető el.

 

 


Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson

Rekordszámú résztvevő a LIDL Balaton-átúszáson 

A Balaton-átúszás 5,2 km-es távján 10500-an vágnak majd neki, hogy Révfülöpről átússzanak Balatonboglárra.
Ízek, illatok, zongora, Balaton

Ízek, illatok, zongora, Balaton 

Nem minden nap láthatunk olyan zongorát a balatoni utcákon, amelyet külön biztonsági szakemberek őriznek.
Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden

Fiatal vitorlázók és liberázás Balatonfüreden 

Közel kétszáz, a Balaton térségében tanuló általános és középiskolás ismerkedhetett meg a vitorlázással három napon keresztül Balatonfüreden, a Kékszalag Portban.
Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.