Vegyesen alakul a szezon a Balatonnál

A balatoni szállásadók összességében elégedettek az idei vendégforgalom eddigi alakulásával, a dél-balatoni kis- és középvállalkozók viszont a korábbi évekhez képest bevételcsökkenésről számoltak be, amit annak tulajdonítanak, hogy a hétvégére érkező vendégkör jobban igazodik az időjárás változékonyságához - derült helyi szervezetek, vállalkozások vezetőinek beszámolóiból.

"Teltház közeli állapotok jellemzik a hétvégéket, eddig jobban alakult a nyár a tavalyinál, az előfoglalásokból pedig az látszik, hogy idén nem ér véget a csúcsszezon az augusztus 20-i ünnepekkel, hanem kitart a hónap utolsó hétvégéjéig" - számolt be Hegyi Károly, a helyi szállásadó, szolgáltató, kereskedő vállalkozókat tömörítő Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület elnöke.

Hozzátette, a siófoki vendégforgalomra érezhetően jó hatással van a város új turisztikai programjának megvalósítása, a folyamatos programkínálat sokszínű és bőséges. Az Európa több országában tapasztalható terrorfenyegetettség is közrejátszhat abban, hogy többen választják a biztonságos Balatont a nyaralásuk helyszínéül.

Egy neve elhallgatását kérő, szállásközvetítéssel is foglalkozó dél-balatoni turistairoda vezetője arról számolt be, hogy több a magyar vendég, mint korábban. Eközben a német és az osztrák vendégek száma jelentősen csökkent, és a visszatérők is rövidebb időre érkeznek a Balatonhoz. Az iroda tapasztalatai szerint növekvő reklámértékkel bír a balatoni térség biztonságossága, a dél-balatoni kutyás strandok nyitása pedig egyértelműen növelte az erre vállalkozó települések vonzerejét. Ma már jóval nagyobb a kereslet a kutyával érkező vendégeket is fogadó szálláshelyek iránt, mint a kínálat - jelezte.



Kertész Rezső, a KISOSZ (Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete) társelnöke arról számolt be, hogy a dél-balatoni kis- és középvállalkozók 10-15 százalékos forgalomcsökkenésről panaszkodnak, még a két évvel ezelőtti esős, gyengének mondható szezonhoz képest is. Problémának nevezte, hogy a csúcsszezonban a péntek-szombat-vasárnapra érkező vendégkört jelentősen befolyásolja az időjárási előrejelzés. A hétvégéken kétszer-háromszor akkora a forgalmuk, mint a hét első napjaiban, ezért nagy kiesést eredményez, ha esőt, vihart ígérnek ezekre a napokra az előrejelzések.

Súlyos probléma emellett a szakképzett munkaerő hiánya, amit fokoz, hogy a gyakorlattal, képesítéssel nem rendelkező munkaerő a hétvégi hajtás miatt gyakorlatilag már július végére elfárad. A szervezet társelnöke még korainak tartotta értékelni az idei balatoni szezont, hiszen sok múlik a hátralevő augusztusi hétvégéken.

A balatoni nagyvárosok javuló adatokról számoltak be az eddigi szezonban. A hirbalaton.hu portál közlése szerint az első fél évi adatok szerint Siófokon 11,8 százalékkal, Keszthelyen közel 4 százalékkal emelkedett a regisztrált vendégéjszakák száma, Balatonfüreden pedig a tavalyi évhez hasonlóan alakult a vendégforgalom. Az üdülőrégió turisztikai attrakcióinak látogatottsága is kedvezően alakult az első fél évben. Például a keszthelyi Festetics-kastély látogatóinak száma 4 százalékkal, míg a Szigligeti Váré több mint 20 százalékkal nőtt 2015 első félévének adataihoz viszonyítva.

Forrás: MTI


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kékúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.