Véleményvezérekkel dolgozik az MTÜ

A Magyar Turisztikai Ügynökség nyári belföldi kampányának fontos résztvevői az influencerek, vagy más néven véleményvezérek. De kik azok az influencerek, és miért érdemes velük együttműködni turisztikai kampányokban is?

Sportolók, énekesek, művészek, bloggerek és vloggerek is lehetnek influencerek, de akár hétköznapi emberek és házi kedvencek is, vagyis tulajdonképpen bárkiből válhat véleményvezér. Egy dolgot kell elérnie: fel kell keltenie a social media platformok felhasználóinak a figyelmét, majd fent is kell tartania hosszabb távon az érdeklődést az általa előállított tartalmak iránt. Ha ez sikerült, és kellő számú követőt gyűjt össze, előbb-utóbb hallgatnak majd a véleményére is.

A mindent körülölelő reklámzaj mellett és előre törésének köszönhetően egy hatékony kampányhoz új eszközöket kell bevetni. Az egyik ezek közül az influencerek bevonása, amely mára már az egyik legfontosabb marketinges világtrenddé vált. Ezt a Magyar Turisztikai Ügynökség is felismerte, így nemrég indított, belföldi kampányában a média és social media felületeken ismert véleményvezérek bevonásával dolgozik. 

 

Számos tanulmány támasztja alá, hogy az emberek leginkább az ismerőseiknek, az ismerőseik ismerőseinek hisznek. Egyfajta ismerősként tekinthetünk az influencerekre is, hiszen bepillantást nyerhetünk mindennapjaikba, megismerhetjük szokásaikat, azaz olyanok, mintha személyes ismerőseink lennének.

Emiatt odafigyelünk a kedvenc időtöltésükre, utazásaikra és a kedvenc helyeikre is, ez egy turisztikai kampány esetén kifejezetten jól hasznosítható. Sőt, éttermek és szálláshelyek kampányai is épülhetnek emiatt véleményvezérekre. 

Ma már nem az számít, hogy hol reklámoznak a cégek, hanem sokkal inkább az, hogy kivel. Ez a szemlélet fontos szerepet játszott a #LetHawaiiHappen kampányában is. 2015-ben a The Hawaii Visitors és a Conventions Bureau influencer kampányt indított azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet Hawaii természeti szépségére, kultúrájára és rejtett kincseire.

A projektbe nagy elérésű social media véleményvezéreket vontak be, de mivel szerették volna láthatóbbá tenni a kampányt, így arra kérték az Instagram felhasználókat, hogy idézzék fel kedvenc Hawaii-hoz kapcsolódó emlékeiket képekkel, videókkal.

A #LetHawaiiHappen az Instagram egyik legsikeresebb akciójának bizonyult: 100.000 posztot töltöttek fel a képmegosztó felületre (ez a szám azóta több mint a duplájára, 214.000-re nőtt). Ezen felül az USA utazó célközönségének 54 százalékát érték el, melyből, 65 százalékuk gondolta úgy, hogy 2 éven belül elutazik a Hawaii szigetekre. 

Mivel a médiafogyasztási szokások gyökeresen átalakultak, így az influencer marketing óriási szerepet játszik mind a brandépítésben, mind a márkahűség kialakításában és az eladásösztönzésben. A MediaPost felmérése alapján a 18-34 éves korosztály 70 százaléka hisz a véleményvezérek ajánlásaiban, a McKinsey&Company szerint pedig a vásárlási döntések akár 50 százalékát a szájról szájra terjedő ajánlások adják.

Az eMarketer kutatása szerint minden befektetett 1 dollár 6,5 dolláros megtérülést hoz, ami 650%-os megtérülést (ROI) jelent. 

Kétségtelen tehát, hogy a véleményvezérek töltik ki a rést a vállalatok és a fogyasztók között, hiszen könnyebben elérhető velük egy-egy célcsoport, ha olyan forrásokat vonunk be, amelyek felé a bizalmuk megvan, amelyeket eleve kedvelnek.


Új világsztár Budapest viaszmúzeumában

Új világsztár Budapest viaszmúzeumában 

Chris Hemsworth beugrott a Madame Tussauds Budapest születésnapi bulijára – az ausztrál világsztár figurája június elejéig fogadja rajongóit a Dorottya utcában.
Ünnepel az Aggteleki Nemzeti Park

Ünnepel az Aggteleki Nemzeti Park 

Ez volt az első olyan helyszín, ahol az országhatárt a felszín alatt is át lehetett lépni.
Őslények a DinóParkban

Őslények a DinóParkban 

Különleges programokkal vár a DinoPark a KÖKI tetőteraszán.
Elindult a 2025-ös Év Kerékpárútja szavazás

Elindult a 2025-ös Év Kerékpárútja szavazás 

Hamarosan eldől, melyik hazai bringaút nyeri el a címet a kerékpáros közösség voksai alapján.
Fényfesztivál Pécsett

Fényfesztivál Pécsett 

A Zsolnay negyed is bekapcsolódik a Pécsi Fényfesztivál vérkeringésébe.
Vészhelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába

Vészhelyzet: befészkelte magát a kenyérbogár a Pannonhalmi Főapátság könyvtárába 

Súlyos rovarfertőzés miatt hét hónapra bezár a Pannonhalmi Főapátság klasszicista teremkönyvtára.
Május végén nyit a Lupa

Május végén nyit a Lupa 

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach.
Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján

Teltház a Nemzeti Atlétikai Központ futófesztiválján 

Fergeteges sportos hangulatban, több mint 3000 résztvevővel és teltházzal zárult az E.ON Business Run, Magyarország vállalati futó- és csapatépítő fesztiválja.
Növények napja Szegeden

Növények napja Szegeden 

Újra megrendezik a növények napját a szegedi egyetemi füvészkertben.
Családi programmal ünnepelnek a vízimentők

Családi programmal ünnepelnek a vízimentők 

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, amelynek alkalmából különleges családi rendezvényre várják az érdeklődőket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.