Versenybe szállnak a magyar ökoturisztikai létesítmények

Idén tizedik alkalommal rendezik meg a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozatot, a rendezvény nyitóhétvégéjének május 28-29-én Debrecen és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság ad otthont. Egyúttal meghirdették "Az év ökoturisztikai létesítménye 2016" pályázatot - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM).

A tájékoztatás szerint az eseményt kedden, az Európai Nemzeti Parkok Napján, a Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezett ökoturisztikai, természetvédelmi szakmai konferencia indította.

Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár a konferencián elmondta: Magyarország kiemelt természeti adottságokkal rendelkezik, a természetközeli állapotban megmaradt területei az ország egyharmadát teszik ki, 170 természetvédelmi területe, 39 tájvédelmi körzete és 10 nemzeti parkja van. Hozzátette: a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat a tavaly 15 ezer látogatót vonzott. Fontosnak nevezte, hogy a nagyközönség megismerje a hazai ökoturisztikai programokat, nemzeti parkokat és az ott zajló elkötelezett munkát.

A konferencián meghirdették "Az év ökoturisztikai létesítménye 2016" pályázatot, amit a tárca környezetügyért felelős helyettes államtitkársága és a Magyar Turisztikai Ügynökség közösen írt ki.

Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatója elmondta: a pályázaton az ökoturisztikai létesítmények és működtetőik mérettetnek meg kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján. A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői pályázhatnak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban. A címet elnyerő létesítményeket a kommunikációját kiemelten kezelik, a pályázat beadásának határideje június 30. - ismertette.

Kovács Zita, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság vezetője arról tájékoztatott, hogy a rendezvény keretében május 28. és június 05. között változatos programok várják a természeti élmények iránt érdeklődőket. A rendezvény nyitóhétvégéjének május 28-29-én Debrecenben a Békás-tó zöldövezete ad otthont, kapcsolódva a Hortobágy házhoz jön! - pusztai kínáló- elnevezésű kulturális és gasztronómiai programsorozathoz és IX. Nemzetközi Fazekas Fesztiválhoz.

Forrás: MTI


Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján

Karikó Katalin Nobel-díját is kiállítják a Múzeumok Éjszakáján 

Van egy hely Budapesten, ahol a tudomány több száz éves öröksége, legendás történetek és modern kérdések találkoznak.
Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten

Kína üzleti világa és kultúrája Budapesten 

Június 26–27-én Budapestre érkezik a China Brand Fair, Közép-Európa egyik legnagyobb kínai üzleti és kulturális rendezvénye.
Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén

Muzsikaszó csendült fel az ország több helyszínén 

Mintegy 140 cigányzenekar szórakoztatta a magyar vendéglátóhelyek közönségét a Dankó Pista Emléknapon.
Panaszkodnak a Balaton zöld vízére

Panaszkodnak a Balaton zöld vízére 

Az összegyűlt algatömeg a szél keltette áramlások hatására gyorsan el is tűnhet, míg más tóterületeken akár meg is jelenhet.
Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból

Életmű-kiállítás Szipál Márton fotóiból 

A tárlaton Hollywood magyar királyának műtermét is megidézik.
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban

Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban  

A világ legjobb városrész-fejlesztése díjat nyerte el a Liget Budapest Projekt az ingatlanok Oscar-díjának is hívott megmérettetésen.
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán

Rejtett veszély a Balaton déli oldalán 

A marásvonal mintegy 60 kilométer hosszú, víz alatti árok, amely Balatonkeresztúr és Balatonvilágos között található, jellemzően 500-1000 méterre a parttól.
Jön a fővárosi öbölúszás

Jön a fővárosi öbölúszás 

Több mint 1600 fős mezőnnyel rendezi meg a Budapest Sportiroda 2025. június 21-én, szombaton a 3. MOL Campus Öbölúszást.
Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban

Múzeumok Éjszakája a pesti belvárosi templomban 

2025. június 21-én a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája ’25 elnevezésű országos eseménysorozathoz.
Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál

Gyógynövények, illatok, balatoni hangulat – jön a Levendula Fesztivál 

Az immár több mint húsz éves múltra visszatekintő rendezvény idén új köntösben tér vissza.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.