Világsztár a Balaton Sound nulladik napján

Nincs megállás. Két héttel Nicky Romero, Afrojack és tucatnyi más előadó bejelentése után most újabb nevekkel jöttek elő a MasterCard Balaton Sound szervezői. Idén már a “Nulladik Nap” is világsztárt ígér Tiësto személyében. Már ismert, hogy itt lesz a világ első számú DJ-je Hardwell, de a szervezők – a közönség kívánságára – meghívták a második legjobbat is, Dimitri Vegast, aki természetesen Like Mike társaságában érkezik. És jön Axwell, aki pedig Ingrossoval egy közös headline show-val készül a Soundra.

Idén már a “Nulladik Napon” is világsztár headlinert ígér a MasterCard Balaton Sound, ugyanis az elektronikus zene valaha élt legnagyobb holland DJ-producere, Tiësto 2015 nyarán erre a napra tér vissza Zamárdiba. Amikor legutoljára nálunk járt, megszédültünk a Sound legnagyobb színpada előtt elénk táruló látványtól és most sem számítunk kisebb felhajtásra, hiszen köztudott, hogy a milliós táborral rendelkező elektronikus zenész bármikor arénákat képes megtölteni, járjon akárhol bolygónkon. A “Nulladik Nap” sztárfellépője a bérletesek számára ajándék, azonban – a készlet erejéig – napijegy is váltható erre a napra.

A Sound kívánságlistáját idén – nem meglepő módon - a DJ Mag TOP DJ-i vezetik. A szervezők Hardwellt már lekötötték a Soundra, és most bejelentették, hogy jön a világ második legjobbja is, azaz Dimitri Vegas, testvére, Like Mike társaságában. A két mindenre elszánt, kirobbanó formában lévő elektronikus zenészt eksztatikus, hangládagyilkos electro house indulóik és izzasztó bulikat generáló, dinamikus szettjeik tették méltán híressé. A két görög származású belga DJ-producert ugyanaz inspirálja: a hatalmas pultok mögött keverve, a hangerőszintet hullámvasutaztatva megtáncoltatni az egész világot.

Axwell évek óta kirobbanthatatlan a legjobb DJ-ket rangsoroló DJ Mag listájáról, s a világ leghangosabb bulijaiban és legnagyobb közönséget vonzó elektronikus zenei rendezvényein lép fel. A több Grammy-jelöléssel büszkélkedő előadó a svéd electro house három királyának egyike, idén a Soundon Sebastian Ingrosso-val a keverőpultnál összecsapva készül hatalmas partyra.

Oliver Heldens egy ambiciózus és rátermett holland DJ-producer, született tehetség, Tiësto pártfogoltja, akinek minden képessége megvan ahhoz, hogy a jövőt meghatározó elektronikus zenészek élcsapatát erősítse. A most húsz éves zenész változatos hangzásvilágú, dallamos, mozgalmas és önfeledt táncra csábító deep house-ban utazik, ezt élvezhetjük idén a Soundon is.

A hip-hop világából az elektronikához megtért, nemzetközi hírű német zenész, illetve producer: ő Loco Dice. Magát csak techno és house kung-fu mesterként jellemzi, több világhírű klub egykori rezidense, kiadótulajdonos, szakmájában az egyik legnagyobb név. Két év távollét után ismét Zamárdiba érkezik, hogy egy lehengerlően improvizatív, kiszámíthatatlanul változatos, de garantáltan minőségi progresszív techno szettel vegyen le minket a lábunkról.

Érkezik Zamárdiba a török származású, Hollandiában élő és alkotó producer-DJ, Ummet Ozcan, a Beatport 100-as toplistájának állandó szereplője, olyan listavezető electro-dance-house himnuszok szerzője, mint a Reboot, a The Box vagy a Superwave. Fülbemászó slágereinek és brutálisan erős DJ-szetjeinek köszönhetően mára - mind producerként, mind DJ-ként - az EDM-színtér megkerülhetetlen szereplője és formálója.

Minden igényt kielégítő, varázslatosan energikus és lehengerlő buliélményt ígérő produkciójával jön a Soundra a mindig nagyszerű formában lévő holland EDM DJ-producer, Don Diablo. Karrierje a kétezres évek elején indult be, azóta maximális fordulatszámon pörög, nem volt olyan év, hogy ne került volna ki kezei közül pár nagy sikerű track vagy remix, vagy ne vett volna részt valamilyen nagyszabású e-zenei projektben.

A két holland DJ-producer, Tim Benjamin Smulders és Jurre van Doeselaar Firebeatz néven futó projektje mozgalmas, intenzív és nagyszabású electro house bulizenékkel tartja mozgásban a legpörgősebb partyk és nemzetközi elektronikus zenei fesztiválok közönségét több mint fél évtizede.

Megigéz, elvarázsol, felszabadít, tudatmódosított állapotba kerülsz tőle, függővé tesz; ezek a természetes, minden mellékhatástól mentes és korlátlanul élvezhető hatásai a Flight Facilities zenéjének. A rendszert két ausztrál elektronikus zenész, Hugo Gruzman és James Lyell működteti, ők az éteri magasságokban szárnyaló ambient house léghajó kapitányai.

Jön továbbá Brodinski, az egyik legígéretesebb francia DJ és producer, akinek lendületes szettjei elsősorban basszusközpontú house és mozgalmas techno tételekre épülnek, de a minimal műfajokra is nyitottak. 2007-es színrelépése óta meghatározó arca a párizsi és nemzetközi klubéletnek.

Itt lesz a holland electro-house DJ-producer, MOTI, aki hipnotikus hangzásával már az első, 2013-as Krack! című slágerével berobbant a holland electro-house élmezőnybe. Egyik legnagyobb slágere a Heat It Up, de az - idei Balaton Soundon szintén fellépő - DVBBS formációval közös This Is Dirty című track is kihagyhatatlan, ha buliról van szó, a Martin Garix-szel közös Virus (How About Now)-ról nem is beszélve.

És érkezik a Soundra Eva Shaw is, a pályafutását a New York-i underground partiéletben kezdő – nem mellékesen elbűvölően gyönyörű - kanadai DJ hölgy, aki tavaly robbant be a dance szcénába. 2014-ben a legnagyobb világsztárok is felfigyeltek rá, Charizma című debütálása Calvin Harris kiadójánál jelent meg, de közreműködött együtt Tiësto és David Guetta válogatásain is. Ha épp nem Martin Garrix-szel partizik valahol, akkor Steve Aoki után pörgeti a lemezeket Amerika nyugati partján.


Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.