Virágzik Magyarország legnépszerűbb versenye

Minden korábbinál nagyobb számú nevezéssel ünnepli 30. születésnapját a Virágos Magyarország verseny.

Idén már közel 400 település méretteti meg magát 549 pályázattal. A kertész- és tájépítészmérnökök, turisztikai szakemberek közreműködésével már javában zajló zsűrizés után az őszi, ünnepélyes díjátadón derül majd ki, hogy közülük mely közösségek kapnak elismerést környezetszépítő munkájukért.

Az ország legrégebbi és legnépszerűbb környezetszépítő versenyén évről évre egyre több települési önkormányzat vesz részt. A verseny szervezőbizottsága és a Magyar Turisztikai Ügynökség nagy örömére idén már 383 település összesen 549 pályázattal nevezett, közülük több mint 40 a határon túli magyar közösség. A települések öt főkategóriában (1000 fő alatti és feletti falvak, 30.000 fő alatti és feletti városok, valamint budapesti kerületek) nevezhettek, és különböző tematikus díjakra is benyújthatták pályázataikat. Az utóbbiak között évek óta a „Legvirágosabb főtér” a legnépszerűbb, és ősszel az is kiderül, hogy mely közösség büszkélkedhet a legszebb fasorral vagy a legszebb óvodakerttel.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával a különböző helyi versenyeket és virágosítási kezdeményezéseket jutalmazzák idén a „Virágzó közösség” díjjal. A jubileumi verseny új, turisztikai kategóriájában a legjobb „Virágos városi és faluséta” címért pedig 30 település is ringbe szállt.

„A fenntartható turizmus napjaink kiemelt témája, amellyel természetesen az MTÜ és a hazai turizmus is aktívan foglalkozik. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy a fenntarthatóság a jubileumi versenyen még hangsúlyosabban jelenjen meg. Nagy öröm látni, hogy ez a törekvés nemcsak minket motivál, hanem az idén benevezett közel 400 települést is” – méltatta a Virágos Magyarország jelentőségét Jakab Zsófia, az MTÜ marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese.

Idén először például „Az év zöld innovációja” díjat is odaítélik, amelyre 16 nevezés érkezett. Mindez azt is jelzi, hogy a fenntarthatóság témája nem csak a szervezők számára fontos, mind több település folytat tudatos zöldfelület gazdálkodást. A környezettudatoság üzenete és az ezzel kapcsolatos edukáció megjelenik a Virágos Magyarország új vagy megújuló közösségi média felületeinek – Facebook, Instagram, TikTok – tartalmaiban is a környezetszépítő praktikák mellett. A nevezések elbírása során a szervezőbizottság nagy hangsúlyt fektet a települések által elért eredmények helyszíni megismerésére, illetve a szakmai eszmecserére és tanácsadásra. A már jó ütemben haladó értékelésekben közel 180 kertész-, tájépítész- és településtervező mérnök, turisztikai szakember vesz részt.

A Virágos Magyarország kategóriagyőzteseinek kihirdetésére ősszel, ünnepélyes díjátadón kerül sor Budapesten, ahol egy jubileumi díjat is kiosztanak. A fődíjakon kívül többek között kertészeti utalványok, növénydíjak, szakmai konzultációs lehetőségek is gazdára találnak. A szervezőbizottsági tagok egyéb díjai is kiosztásra kerülnek, a Magyar Kertörökség Alapítvány például nagyértékű növényadománnyal járul hozzá a környezetszépítő verseny 30. születésnapjának még emlékezetesebbé tételéhez.

A jubileum alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Magyar Díszfaiskolások Egyesülete, az Építési és Közlekedési Minisztérium és az Oázis Kertészetek támogatásának köszönhetően minden pályázó település egy-egy emléktáblával és facsemetével is gazdagabb lesz, amelyeket előzetes egyeztetés után ősszel vehetnek át.

További információ: www.viragosmagyarorszag.hu


Ősszel a Balatonnál

Ősszel a Balatonnál 

Több mint ezerötszázan nyitva vannak a Balatonon ősszel is, negyven pincészet kedvezményekkel várja azokat, akik most indulnak a régióba.
CSR-akció a reptér Runway Run bevételeiből

CSR-akció a reptér Runway Run bevételeiből 

A nevezési díjakból 19 884 768 forint gyűlt össze.
Válságban a fesztiválszektor?

Válságban a fesztiválszektor?  

Vegyes képet mutat az idei szezon.
Három napon át Nemzeti Vágta Szilvásváradon

Három napon át Nemzeti Vágta Szilvásváradon 

Idén háromnapossá bővült 17. Nemzeti Vágta.
Megvan az év kilátója és turistaháza

Megvan az év kilátója és turistaháza 

A tíz kilátó közül a pannonhalmi Boldog Mór-kilátó gyűjtötte be a legtöbb kedvelést, szám szerint 1346-et. A turistaház kategóriában a Turistapark Szentlélek lett a nyertes 1822 érvényes szavazattal.
Pénteken Állatok Világnapja

Pénteken Állatok Világnapja 

Egész évben biztosítanak a szeretetükről és az önzetlen odaadásukról- ezen az októberi napon legyenek ők a reflektorfényben.
Európai közös nyilatkozat az erdők védelméről

Európai közös nyilatkozat az erdők védelméről 

A bonni eseményen 33 ország magas rangú képviselője vett részt.
Ennyibe kerülhet idén egy  céges karácsonyi parti

Ennyibe kerülhet idén egy céges karácsonyi parti 

A 200 fő feletti vállalatok bajban lehetnek, ha még nem foglalták le a céges karácsonyi események helyszíneit.
Száz helyszínen csak design - Budapest Design Week

Száz helyszínen csak design - Budapest Design Week 

A Magyar Divat & Design Ügynökség feladatköre 2024 augusztusával kiegészült a Budapest Design Week megvalósításával.
Egyre több dán és svéd turista Budapesten

Egyre több dán és svéd turista Budapesten 

A dánok ugyanezen listán tavaly a tizenhatodik helyen szerepeltek, idén pedig bekerültek a top háromba. 

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.