Ön a kezdetektől részt vett a hungarikum törvény előkészítésében. Hogyan kezdődött ez a munka?

Az Országgyűlés 2008-ban határozatot fogadott el a hungarikumok védelméről. Ennek a kezdeményezésnek az volt a lényege, hogy a magyarság nézze meg, hogy vannak-e értékei, ha igen, akkor azokat gyűjtse össze valamilyen formában, és őrizze meg őket az utókor számára. Az úttörőmunka Bács-Kiskun megyében kezdődött, Lezsák Sándor képviselőtársam, az Országgyűlés alelnöke végezte az első ilyen nagyfokú, megyére kiterjedő rendszerező munkát. Arra gondoltam, mindezt Veszprém megyében is meg kellene csinálni. Így kerültem kapcsolatba ezzel a feladattal, és 2009-ben Veszprém megyében is megkezdtük a munkát. A megye minden kistérségében minikonferenciát szerveztünk, ahova a térség önkormányzati képviselőit, aktív civilszervezeti képviselőket, kézműveseket, kisiparosokat hívtunk a fórumokra. Ezeken a rendezvényeken összesen közel 500 emberrel gondolkodtunk együtt azon, ha lenne olyan törvény, amely szabályozná nemzeti értékeink összegyűjtését, milyen elemeket kellene tartalmaznia.
Később az akkor elhangzott javaslatok jelentős része be is épült a törvénybe: például az, hogy a helyi értéktárakról csak a helyi közösség dönthet, és arról is, mi kerülhet bele. A másik meghatározó alapgondolat pedig az volt, hogy a helyi értéktárak tartalmával kapcsolatban nincs semmiféle formai kategorizálás, hanem a minőség és a közösség bizalma dönti el egy dologról, hogy az érték-e vagy sem.

A kiválasztás nagyon tág határok között mozog. Hogyan lehet a bóvli bekerülését kivédeni?

A közösségnek nemcsak döntési joga van, hanem felelőssége is, hogy mit tesz a kirakatba. Így a település megalkothatja a saját maga értéktárát, de arra is van lehetősége, hogy eldöntse, hogy a településéről delegált értékek közül melyikekről gondolja azt, hogy az már nem csak az ő helyi települését reprezentálja, hanem megyei szinten is megállja a helyét.
Én azt látom, hogy mindenki gyűjti maga köré azokat az együttműködő partnereket, akik egyébként már egyértelmű véleményt mondanak a már hozzájuk delegált értékekről. Persze vannak evidenciák minden megyében, mint például a Herendi porcelán vagy a Sümegi vár, és még sorolhatnám, ezeknek senki nem kérdőjelezi meg a létjogosultságát a megyei értéktárban.

Tapasztalata szerint a kis közösségek helyén tudják kezelni saját értékeiket?

Azt gondolom, hogy igen. Nem szabad összehasonlítani két értéktárat és két értéket sem. Az egyes értéktárakban nincsenek számozott helyek, nincs előírás, hogy például porcelánból csak 3 vagy 5 kerülhet be. E tekintetben nincs verseny két érték között. Csupán abban van versengés, hogy valamilyen érték, vagy értéknek vélt dolog bekerül-e az értéktárba. Ha igen, akkor ő már elnyerte a jutalmát, és a továbbiakban csak az a kérdés, hogy az értékpiramison belül mely szintre kerülhet. Veszprémfajszon például Kati néni rétese híres, mert a faluban tudják róla, hogy az nagyon finom, és minden búcsú alkalmával meg lehet kóstolni. Valószínű, hogy Kati néni rétesének a receptje bekerül a veszprémfajszi értéktárba, de nem valószínű, hogy a megyei értéktár része is lesz. Ugyanakkor ő, és a közösség is azt gondolja, ennek a rétesnek a receptjét fel kell jegyezni, a településnek meg kell őriznie az utókor számára. Bizonyára lesznek azonban olyan érték is, ami helyi értéktárakban bukkannak fel, és a megyei értéktárba, sőt akár a hungarikumok közé is bekerülnek. Akkor viszont meg kell felelniük egy magasabb kritériumrendszernek, hiszen minket az egész világon ezekkel a csúcsteljesítményekkel azonosítanak.

Tudna mondani példát, volt-e már olyan érték, amely ilyen formán túlmutat a helyi közösség értékein?

Akadnak ilyen értékek, de ez a munka csak most kezdődik igazán, még nagyon az elején vagyunk a felfedező útnak. Még akkor is, ha nálunk, Veszprém megyében már 2009-ben elkezdtük a kutatást. Ennek eredményeként 2010 tavaszán megalkottuk az első gyűjtőmunkánk eredményét, készítettünk egy „Hagyományok, értékek és hungarikumok Veszprém megyében” címmel, egy évre rá összeállítottunk egy, a lovas hagyományokhoz kapcsolódó értékeket. Az első gyűjteményben nagyjából azt mutattuk meg, szerintünk milyen is egy értéktár, vannak abban természeti, gasztronómiai értékek, épített örökség, híres ember életútja, hagyományteremtő közösség munkája, versek, népdalok, mondák, mindez 250 oldalon. A közelmúltban pedig megjelentettünk egy 222 receptet tartalmazó gasztronómiai gyűjteményt. Mindezek megtekinthetők a szeresdamagyart.hu honlapon is.

Kik vesznek részt a gyűjtésben, és a gyakorlatban érződik-e a hatása ennek a nagy munkának?

A törvény szelleme szerint a helyi képviselőtestületek a gazdái ennek a területnek, polgármesterek, önkormányzati képviselők is részt vesznek a munkában. Mellettük azonban nagy szerep jut az aktív civilszervezeteknek, lelkes fiataloknak, akik, ha sikerül meggyőzni őket a dolog hasznosságáról, motorjává válhatnak a mozgalomnak. A harmadik fontos terület a helyi termelők, kézművesek, népművészek, tehát a vállalkozók csoportja. Tudnék mondani olyan fafaragó mestert, aki pusztán csak azért, mert eljött egyszer egy gyerekeknek szervezett kézműves táborba, ma már alig győzi teljesíteni a megrendeléseket. Csupán arról volt szó, hogy elmentünk a házához, fotókat, videókat készítettünk, írt róla a helyi sajtó, és mindez felkerült a honlapunkra, így bekerült a köztudatba az ő munkássága.

Ezek szerint a dokumentálás folyamata is elindult…

Részben igen, de a Hungarikum Bizottság őszre tervezi egy olyan országos gyűjteményt, kétnyelvű honlap megindítását is, ahol nemcsak a hungarikumok mint az értékpiramis csúcsán lévő értékek szerepelnek majd fotókkal, videókkal, rövid leírásokkal, hanem a megyei és helyi értéktárakban összegyűlt értékek is. Tapasztalatom szerint a helyi médiumok is egyre inkább figyelik az értékteremtők munkáját, nekik is nagy szerepük lehet abban, hogy ne csak egy kirakat legyen a gyűjtemény, de gazdasági előnyöket is jelentsen a helyi kézművesek számára, hogy a turizmus, helyi gasztronómia is élvezze a gyűjtőmunka gazdasági előnyeit is. Tudok olyan néniről például, aki korábban takarításból élt, és passzióból grillázstortákat készített. Ma már ebből él, és csak kiegészítésként vállal időnként takarítást.

Tehát piacot teremtett magának…

Igen, számos ilyen esetet lehet látni. Idén május közepétől június végéig a Vidékfejlesztési Minisztérium szervezésében országosan 7 helyszínen mutatkoztak be az értéktárak által felfedezett termelők, vállalkozók. Több olyan megkeresésről hallottam, amikor szolgáltatók, kereskedők érdeklődtek egyes termékek iránt. Egyfajta igény tehát elindult a professzionális kereskedelem felől is, konkrét értékesítési lehetőségek is adódnak. A kezdeményezés tehát így nemcsak egy-egy kistérség feltérképezését segíti elő, hanem érezhetően gazdasági előnyökkel is járhat. Az már csak a helyi képviselőkön, vállalkozásokon, termelőkön múlik, tudnak-e élni a lehetőséggel. Ezzel a gyűjtőmunkával mi mindannyian csak nyerni tudunk, hiszen az a célunk, hogy egyetlen nemzeti érték sem vesszen a feledés homályába, mindezt meg kell örökíteni az utókor számára, ez a dolgunk. Hogy mindez jól működjön, abban óriási szerepe van a civil kezdeményezéseknek. Nemcsak a közösségformáló ereje miatt, hanem azért is, mert ők azok, akik az önkormányzatok válláról levehetik a terhét ennek a nagy munkának. Bízunk benne, hogy ezt egyre több térségben felismerik. Mindenkit arra buzdítok, hogy gyűjtsék, archiválják, dokumentálják, mutassák meg ezeket a kincseket, hogy azok bekerüljenek a közösség tudatába, a hétköznapok és ünnepnapok részévé váljanak.

Cikkünk megjelenését a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatta