Az európai krízisből profitál a horvát turizmus

A görög válság, a hétfőn bejelentett nagyszabású német takarékossági lépések és a spanyol, portugál gazdaság gondjai miatt a korábbinál több vendéget várnak idén a horvát Adriára - mondta el az MTI-nek kedden Abbáziában (Opatija) a város idegenforgalmi szervezetének igazgatója.

Jasna Dorisic Sankovic arról számolt be, hogy év elejétől májusig 6 százalékkal több turista kereste fel az opatijai riviérát, bár a hidegebb esős időjárás miatt májusban 9 százalékos visszaesést tapasztaltak. Összességében öt hónap alatt azonban a tavalyinál így is több vendég érkezett ebbe a térségbe, és az előfoglalások alapján optimistán várják az igazi nyári szezont.

Az idegenforgalmi szakember szerint a Görögországot, Spanyolországot és Portugáliát is érintő krízis, továbbá a német takarékossági intézkedések azért segíthetik újabb vendégekhez a horvát turizmust, mert az Adria Európán belül szinte mindenhonnan autóval is könnyen elérhető távolságra fekszik. Hozzátette, hogy Abbázia térségét elsősorban osztrák, olasz és német vendégek keresik fel évről-évre, de sok orosz, skandináv államokbeli és szlovén nyaraló mellett az első tíz küldő nemzet között van Magyarország is. A mindössze 5 órányi távolságra lévő Budapest és az Osztrák-Magyar Monarchia számtalan magyar vonatkozású emléke miatt is közkedvelt úticél ez az adriai nyaralóhely.

A mindössze 13 ezer lakosú Abbáziában jelenleg 50 szálloda működik - többségében négy és ötcsillagos hotelek -, amelyek együttesen 6.500 ágyat kínálnak. A javarészt a monarchia stílusában épült szálláshelyek mellett újakat a szabad területek hiánya miatt sem terveznek, de folyamatosan zajlanak a felújítások, így jövőre például a Kempinski nyitja újra az eddig Kvarner névre hallgató hotelt.

Jasna Dorisic Sankovic beszámolt arról is, hogy a legégetőbb gond a tengerparti városban a parkolóhelyek hiánya. Eddig mindössze két szálloda alagsorában épültek mélygarázsok, de egyelőre leállt az első parkolóház építése. Információja szerint a 350 férőhelyes parkolóházat magyar befektetők finanszírozzák egy eszéki cégen keresztül, de a beruházó anyagi gondjai miatt nem készült el a létesítmény a tavalyi határidőig.

Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy az épületből egyelőre a vasbeton vázszerkezet készült el, az építési területen hétköznap szinte alig van mozgás. Korábbi információk szerint a beruházó - amely weblapján is említi a tengerparti létesítményt - az áprilisban csődvédelembe került szegedi Szeviép Zrt.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.