Egyedülálló kemping nyitott a Zsóry fürdő mellett

Fejlesztésekkel üdvözli a szezont Mezőkövesd.

Mezőkövesd felkészült a nyárra. A Bükkalja és az Alföld találkozásánál fekvő település bár a matyó népművészetéről és a különleges gyógyfürdőjéről híres, talán kevesen tudják, hogy a város sok más érdekességet is tartogat a pihenni vágyó turistáknak. Az idei év egyik újdonsága, egy különleges kemping, ahol az országban egyedülálló módon prémium faházakban lehet megszállni, átjárással a híres Zsóry fürdőbe.

Évről-évre egyre többen választják Mezőkövesdet – vagy, ahogy sokszor emlegetik a „Matyóföld szívét" – gyógyulás, nyaralás, szórakozás céljából. A város egyik kissé eldugott kincse a Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum, amelynek tárgyi anyaga országos viszonylatban is egyedülállónak mondhatók.

Értékmentő munka egy múzeumban

„A múzeum anyaga két részből áll. Az első rész a 19. század végén, a 20. század első felében a vidéki ember által használatba vett gyáripari technikai eszközök változatos gazdagságát mutatja be. A múzeum második része pedig az e korhoz kapcsolódó, de szorosan a mezőkövesdi gazdálkodó parasztság életéhez, munkakultúrájához tartozó eszközök és dokumentációk anyaga. 1973-ban 8 darab stabilmotor és vontatható (lokomobil) felépítésű géppel vette kezdetét a muzeális erőgépek tudatos gyűjtése. Ez az értékmentő munka akkor talán egyedülálló jelenség volt Magyarországon" – mondta Korpás Károly a múzeum vezetője.

A múzeum összterülete ma már 2685 m2, a műtárgyak száma 2105 db lett. A műtárgyak becsült súlya kb. 250 tonna.

„1997-ben és 2002-ben a Magyar Múzeumok Szövetsége pályázatán az „Év MÚZEUMA" különdíjat is elnyerte. A Gépmúzeum 2013-tól az alapító, Hajdu Ráfis János nevét viseli. Múzeumunk egyúttal Közép-Európa egyik legnagyobb területű ilyen jellegű múzeuma lett" – mesélte büszkén Károly.

A „százrózsás íróasszony" is a városban élt

Aki még több kultúrára vágyik, annak érdemes ellátogatni a Matyó Múzeumba is, ami 1953 óta várja a látogatókat. A matyó népművészet értékét bizonyítja, 2012-ben felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listájára, 2013-ban pedig a Hungarikumok közé sorolták. A múzeum 2006-ban elnyerte az "Év Múzeuma" címet.

"A vendégek láthatnak fotókat 1920-as évekbeli feketébe öltözött menyasszonyról, háromnapos lakodalomról és egyházi körmenetről is. A tárlatban a szűcs és kékfestő műhelyeket, valamint varró és hímző asszonyok munkakörnyezetét is meg lehet ismerni. A matyó hímzés jellemző eleme a rózsa, melynek legtöbb változatát a népművészet mestere címet is kiérdemlő Kisjankó Bori tudta hímezni. A „százrózsás íróasszony" mellszobrát a Matyó Múzeum bejáratánál bárki jól szemügyre veheti" – mondta Agócsné Halász Andrea etnográfus, a Matyó Múzeum vezetője.

Modern stílus, otthonos belső még a kempingben is

A városban számos szálláshely közül lehet válogatni és ez a lista idén teljes lett, mert a négycsillagos szálloda, a vendégházak, panziók után egy prémium kemping is elkészült.

„Úgynevezett négy évszakos faházak lettek kialakítva közvetlenül a fürdő mellett. Nagyon sok variáció volt versenyben, végül azért ezekre esett a választás, mert ilyen típusú faházak eddig még nem voltak Magyarországon: teljes mértékben egyediek. Fiatalos, lendületes dizájn és korszerű, prémium kialakítás jellemzi ezeket. Összesen 20 ilyen faház áll vendégeink rendelkezésére. A 40 m2 alapterületű házakban nappali, 2 hálószoba, konyha és zuhanyzós fürdőszoba kapott helyet" - mondta Dávid-Egri Andrea, a Zsóry Liget Camping & Resort valamint a Balneo Hotel értékesítési igazgatója.



Minden ház saját terasszal rendelkezik (10 m2), és tartozik hozzá egy autóbeálló is. A ház kialakítása és friss hangulata révén családoknak és kisebb baráti társaságoknak egyaránt ideális. De nem csak a faházaknak lett hely.



„A 2,5 hektáros területen 30 sátorhelyet és 80 lakókocsis beállóhelyet is létesítettünk. Szeretnénk növelni a zöld területet is, füvesítés, parkosítás is történt, sőt sok fát is meghagytunk, ami tovább emeli a kemping hangulatát" – tette hozzá az értékesítési vezető, aki azt is elárulta, hogy egy 22 szobás panziót is felújítottak az idei nyárra, így tényleg minden szálláshely kategóriában ki tudják az igényeket elégíteni.



A kemping egyik nagy előnye, hogy korlátlan átjárást biztosít a Zsóry Fürdő területére.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”  

Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.