Először is tisztázzuk le a névvitát: A szamóca az a szamóca, az eper az eper. Az előbbi egy vadon termő, apró szemű, cserjén termő gyümölcs az utóbbi pedig – ó kárhozat – fán terem, sötétvörös, érettebben lila, vagy fehér színű változat, amely ronda nyomot hagy a fa alá parkoló autó fényezésén... A manapság többségében epernek felismert finomság az előbbi nemesített változata, a földieper, amely a szamócánál nagyobb, és nem kell érte fára mászni...
Már az ókor első éveiben ismert volt az eper (persze ekkor még nem a nemesített fajta, tehát az erdei szamócáról van szó), amely elsősorban illatával hívta fel magára az emberek figyelmét. Ennek köszönhette latin elnevezését is, a „Fragaria” ugyanis a „fragans”, illatos, zamatos szóból eredeztethető. Érdekesség ugyanakkor, hogy a gyümölcs pályafutásának első időszakában nem kulináris gyönyöröket kínált, az ókori Rómában szépségmaszk készítésére alkalmazták. Lucius Apulius az első században gyógynövényként említi, később dísznövényként ismerték fel. Egészen a XIV. századig meg is őrizte ezt a státuszát, majd ekkortájban az emberiség rádöbbent, hogy ezt a jó illatú valamit meg is lehet enni! Heuréka!
Azért az ókori felhasználásnak lehetett tudományos alapja, hiszen a gyümölcs ma is ismert hatásai között tartják számon, hogy fogfehérítésre kitűnően alkalmas – igaz, cukortartalma miatt érdemes utána alaposan fogat mosni, mondjuk eperízű fogkrémmel... Szintén igazolt tény, hogy a bőrbe bedörzsölve megszabadít az elhalt hámsejtektől, hűsíti a bőrt napozás után és véd az ultraibolya-sugárzástól.
Az 1300-as évektől aztán az erdei szamócát már tudatosan telepítették a kertekbe, igazán népszerűvé pedig a reneszánsz korban vált, hölgyeknek tejszínnel, uraknak borral szervírozva. (Újabb utalás a jelenkorra: az eper-pezsgő combót egyes modern források kifejezetten az afrodiziákumok, a szerelmi vágyserkentő közé sorolják... A tudományos háttér itt is fellelhető: az eper sok cinket tartalmaz a pici magocskáikban, a cink mennyisége pedig befolyásolja a tesztoszteron jelenlétét a testben, ami fontos a spermium termelésben. Ha a cink szintje megnő, akkor a nők is sokkal jobban kívánják a szexet, az eper ráadásul olyan anyagokat is tartalmaz, ami fokozza a vérbőséget férfiaknál és nőknél egyaránt.)
Nicholas Myrepsus görög orvos a XIV. században orvosi témájú könyvében az hűsítő, oldó és étvágygerjesztő orvosságként említi a szamócát. Erre utal egy 1324-es francia kórházi könyvelés szerint V. Károly kertésze, egy bizonyos Jean Dudoy ezerkétszáz epertövet ültetett a párizsi Louvre-ban. A kora középkor germán törzsei méregtelenítésre használták a gyümölcsöt.
Angliában a XV. században kezdték árusítani, korabeli leírások szerint „fehérborssal fűszerezett itala lecsendesíti a kolerikusokat, megnyugtatja a gyomrot és csillapítja szomjúságot.” A szegényebb emberek körében szinte mindig népszerű volt az erdei szamóca, mivel nagy mennyiségben kínálta a természet, szinte az első friss gyümölcsként jelentkezett a téli nélkülözések időszaka után, és úgy tartották, „bármennyit ehet belőle az ember, mégse lakik jól tőle”.
Az első, gasztronómiai igényességű „reczeptek” az 1500-as évekből maradtak ránk, igaz, akkor még nem cizellálták túl a dolgot, az egykorú receptkönyv szerint cukorral, tejszínhabbal, vagy tejföllel ízesítve tálalták, az igazi ínyencek a cukor mellett fahéjjal is meghintették a gyümölcsöt. Hogy az eper mennyire fontos szerepet töltött be a középkori magyarság gondolkodásában, mi sem bizonyítja ékesebben, semmint hogy a ma júniusként ismert hónapunkat a kalendáriumok „Eper hava” néven jelölték. Egy abból a korból ránk maradt szakácskönyv, a „Szakács Tudomány” már epertorta receptet tartalmaz, melynek érdekessége, hogy liszt helyett mandulát, vagy rizst is javasol. Később már készítenek ecetet és bort is, igaz talán főképpen az eperfa terméséből. Az eper-ecet egyik első leírása az 1863-as „Magyar Gazdasszony teendői közéletben, házban és konyhában című könyvben található fel.
Természetes, hogy a vidéki háziasszonyok tűzhelyein készült eperlekvár is, és ezzel ízesítették például az aludttejet – így készült a korabeli, bio gyümölcsjoghurt...
Napjainkban reneszánszát éli az eperből készült bor, legújabban pedig a pálinka reneszánsz korszaka is felfedezte magának ezt a gyümölcsöt is. A kézműves sörfőzdékben pedig – talán a belga apátsági sörök hatására – elkészültek az első magyar epersörök...
És miközben Magyarországon lelkesen vesszük, esszük, isszuk, főzzük az piros epret, már itt a következő lépcső, a negatív eper! Nyugat-Európában egyre nagyobb sikert arat az ott „pineberry”-nek hívott gyümölcs, ami azon túlmenően, hogy ananász ízű, tökéletes eper – lenne, ha színvilága nem lenne fordítottja az általunk ismertnek: fehér alapon piros magvak. És ez a változat nem növénytermesztési trükk, vagy szimpla génmanipuláció, állítólag holland szakemberek fedezték fel Dél-Amerikában, és hozták el az öreg kontinensre magvait. Hát, ahogy mondani szokták: ha nem is igaz, de jól hangzik. Ami gyanús lehet, hogy a negatív eper ára csaknem a duplája a normál gyümölcsének. Lehet, hogy mégis csak üzleti fogás az egész?
Az viszont tény, hogy a génmanipulátorok igyekeznek megnyújtani az eperszezon hosszát. Teszik ezt úgy, hogy a híradások szerint lazac génjével keresztezve a szamóca sokkal hidegtűrőbbé válik.
Csak úszni ne tanítsa meg valaki...